Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Wikipédia/Bowzer

Tenger alatti alagút kezdett épülni Németország és Dánia között

Több mint húsz év után megkezdődhetett pénteken a dániai Lolland szigetét a németországi Fehmarnnal összekötő, tenger alatti alagút építése.

Az első kapavágást pénteken Lollandon ejtették meg és ezzel párhuzamosan, szintén a dán oldalon kezdetét vette egy gyár építése Rodbyben, ahol az alagút alkotóelemeit állítják majd elő. Az ünnepélyes megnyitó hétfőn lett volna, de a koronavírus-járvány miatt le kellett mondani.

"Ezennel megkezdődhet Dánia történetének egyik legnagyobb építési vállalkozása" - mondta Benny Engelbrecht dán közlekedési miniszter az interneten tartott alapkőletételen, ahol arról beszélt, hogy 2029-ben indulhat meg a forgalom az alagútban.

Ha elkészül, az alagút egy órával csökkenti majd a menetidőt közúton és két órával vasúton Hamburg és Koppenhága között, ami jelenleg 4-5 órás utat jelent.

Az alagút eredetileg hídnak készült a múlt század végén, amelyet 2018-ra kellett volna befejezni, de a 2010-es években a mérnökök arra jutottak, hogy kisebb építési kockázattal jár és nagyjából ugyanannyiba kerül, ha híd helyett tenger alatti alagút épül. A projektet éveken át támadták a tengeri élővilágért aggódó környezetvédők és a kompokat üzemeltető vállalatok is, amelyek útvonalaik ellehetetlenülésétől és munkahelyek megszűnésétől tartanak.

A 18 kilométer hosszú alagút 2015-ben kapta meg az építési engedélyt. 2016-ban az építési költségeket 7,1 milliárd euróra (mintegy 2600 milliárd forintra) becsülték. További 3,5 milliárd euróra becsülték annak költségeit, hogy a német oldalon Fehmarnt bekapcsolják a német autópályahálózatba.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×