Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Joe Biden megválasztott demokrata párti amerikai elnök beszél a Delaware állambeli Wilmington The Queen színházában 2020. november 10-én. Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök továbbra sem ismeri el ellenfele, Joe Biden győzelmét, csapata számos jogi panasszal élt a november 3-i elnökválasztás lebonyolítását és tisztaságát illetően.
Nyitókép: MTI/AP/Carolyn Kaster

Joe Biden elárulta első terveit

A megválasztott elnök hangsúlyozta: ez nem egy harmadik Obama-ciklus lesz.

Joe Biden az NBC-nek adott interjúban elmondta: első száz napjában törvényzervezetet nyújt be a szenátusnak, amely lehetőséget ad arra, hogy az Egyesült Államokban élő illegális bevándorlók állampolgárságot szerezzenek. Ez mintegy 11 millió embert érinthet.

Ezen kívül megígérte, hogy változtat azokon a Donald Trump által hozott elnöki rendeleteken, amelyek szerinte kártékonyak voltak, és "jelentékenyen befolyásolták a klímaviszonyok romlását, és ezzel egészségtelenebbekké tettek bennünket".

Kijelentette, hogy nem fog nyomozást kezdeményezni Trump ellen, mert nem fogja az igazságszolgáltatást eszközként használni.

Biden megerősítette, hogy

megkezdődött a hatalom átadásának folyamata.

Trumppal nem beszéltek, de a kabinetfőnökök kapcsolatban vannak, a jelenlegi elnök nemzetbiztonsági csapata már meg is kereste az ő munkatársait. és már naponta kapni fogják a szigorított titkosítású hírszerzési jelentéseket is.

Kiemelte azt is, hogy "ez nem egy harmadik Obama-ciklus lesz, mert... teljesen más a világ ma, mint az Obama-Biden adminisztráció idején volt". Megismételte, hogy célja az ország egyesítése.

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: az egészségügyi rendszernek tanulnia kell a hibákból

Tisza-kormány: az egészségügyi rendszernek tanulnia kell a hibákból

A pénteki nap is eseménydúsan telt a magyar államigazgatásban: a Paks II. Zrt. élére Ságodi Attilát nevezték ki, akitől Kapitány István miniszter a beruházás hatékony, átlátható és biztonságos megvalósítását várja. Az átvilágításokat követően menesztették a Magyar Természettudományi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár és az Iparművészeti Múzeum vezetőjét is. Az Amnesty International Magyarország azt kifogásolta, hogy az Országgyűlés a rendelkezésére álló 60 nap helyett már július 27-én megválasztaná az Alkotmánybíróság új tagját. Mindeközben hűtlen kezelés gyanújával nyomozás indult az előző kormány Tisza Párt állítólagos adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációja miatt, miután az ügyészség felülbírálta a rendőrség korábbi elutasító döntését. Cikkünk folyamatosan frissül a kormányzás szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×