Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Davor Bernardic, a horvát Szociáldemokrata Párt elnöke nyilatkozik a sajtó képviselőinek, miután voksolt egy zágrábi szavazóhelyiségben 2020. július 5-én, az előrehozott parlamenti választások napján.
Nyitókép: MTI/EPA/Antonio Bat

Lemondott a vesztes Szociáldemokrata Párt elnöke Horvátországban

Pártja választási veresége után.

Davor Bernardic, a horvát ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SDP) elnöke pártja választási veresége után hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy lemond a vezetésről, és nem indul a pártelnöki tisztségért.

A párton belüli választásokig Zlatko Komadina, az SDP alelnöke veszi át ideiglenesen a párt vezetését. A szociáldemokraták statútuma szerint a parlamenti választások után legfeljebb 150 napon belül össze kell hívni a tisztújító közgyűlést.

Bernardic jelezte, hogy nem kíván részt venni a kampányban, és a pártelnökjelöltekről sem nyilatkozott.

Újságírói kérdésre válaszolva, hogy ki a felelős pártja választási vereségéért, elmondta: mindig az elnököt terheli a felelősség. "Mint ahogy korábban is mondtam, nem hibáztatok senkit. Az állampolgárok választottak" - fogalmazott, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki elment szavazni. Hozzátette:

bár elmegy az új összetételű parlament alakuló ülésére, még nem tudja, hogy képviselő marad-e.

A 40 éves, fizikus végzettségű politikus négy évvel ezelőtt vette át a párt vezetését Zoran Milanovic akkori elnöktől, aki szintén a választások utáni vereség miatt mondott le a pártelnöki tisztségről. Ő azonban a párton belüli választásokig az SDP élén maradt.

Politikai elemzők szerint Bernardic az elejétől fogva erőtlen vezetőnek bizonyult, akinek nincs tekintélye és befolyása. Az SDP-ben már többször is fellázadtak ellene, ő azonban eddig hallani sem akart arról, hogy önként távozzon a párt éléről.

A választási eredmények közel százszázalékos feldolgozottsága alapján a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a diaszpóra képviselőivel együtt 69, az SDP irányította Restart Koalíció pedig 41 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban.

Címlapról ajánljuk
Nem isszák olyan forrón a kakaót
árcsökkenés

Nem isszák olyan forrón a kakaót

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.

Felszólították Izraelt, nem is akárkik

Tizennégy ország - közöttük Franciaország, Nagy-Britannia, Kanada és Japán - szerda este közös közleményben ítélte el, hogy Izrael jogi státuszt adott tizenkilenc ciszjordániai zsidó telepnek, és felszólították a zsidó államot: vonja vissza ezt a döntést és hagyjon fel a telepek bővítésével.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×