Infostart.hu
eur:
364.15
usd:
325.61
bux:
144062.4
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Vendégek egy stockholmi kerthelyiségben 2020. április 22-én, a koronavírus-járvány idején. Svédországban egyáltalán nem vezettek be kijárási tilalmat a koronavírus-járvány elleni védekezésül.
Nyitókép: MTI/AP/TT Hírügynökség/Anders Wiklund

Így áll Svédország a nyájimmunitás elérésével

Nagyjából minden ötödik stockholmi lakos szervezete antitestet termel az új koronavírus ellen - derült ki a svéd egészségügyi hatóságok egy még folyamatban lévő kutatásából.

Svédországban a fővárosban a legmagasabb a fertőzöttek aránya, az összes eset egyharmadát itt regisztrálták. Az április végén véletlenszerűen tesztelt ezer stockholmi lakos 7,3 százalékának szervezete termelt antitesteket a koronavírus ellen. A vérben található antitestek segítségével tudják kimutatni, hogy a tesztelt átesett-e már koronavírus-fertőzésen.

Anders Tegnell virológus abból indul ki, hogy a svéd főváros lakosságának valamivel több mint 20 százaléka fertőződhetett meg a SARS-CoV-2 nevű vírussal. Tegnell a vizsgálatok alapján úgy véli, hogy az ország többi részén alacsonyabb lehet a vírus ellen antitesteket termelő emberek aránya. Az átszámítás során figyelembe vették, hogy a teszteket néhány héttel korábban végezték, és időbe telik az is, míg az antitestek megjelennek a szervezetben.

A koronavírus elleni antitestek termelése a 20 és 64 év közöttiek körében volt a leggyakoribb (6,7 százalék), míg a 65 év fölöttieknek mindössze 2,7 százalékánál, a 19 év alattiaknak pedig 4,7 százalékánál mutattak ki antitesteket.

Svédország különutas politikát követ a koronavírus-járvány kezelésében: a 16 év alatti diákok továbbra is iskolába járnak, és a kávézók, éttermek, üzletek is nyitva vannak. A svéd megoldást sokan bírálják, mert az országban a halálos áldozatok száma jóval nagyobb, mint a szigorú korlátozásokat bevezető szomszédos államokban. Svédországban 31 532 fertőzöttje és 3831 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint.

Címlapról ajánljuk
Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, Bászna-ügy, médiatanács, ügynökakták – szavazásdömping kedden az Országházban. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált. Most zajlik a titkos szavazás a vagyonvédelmi hivatal újabb elnökhelyetteseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Fordulat a Mol gigaüzletében - Mit csinál az árfolyam?

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×