Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.83
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Flickr/ Art of Backpacking

Gondok vannak a világ tetejére tervezett vasútvonallal

Egyelőre nincs egyezség a Kínát és Nepált összekötő, a Himaláján is átvezető vasútvonal megépítéséről – írja az Asia Times. A különleges útvonal részben leválaszthatná Nepált India felszíni közlekedési infrastruktúrájától, amitől most szinte teljesen függ.

Pénzügyi okok miatt megvalósíthatatlannak tűnik a projekt, mivel a felek között nézeteltérés támadt: a politikai szereplők ugyanis nem értenek egyet abban, hogy miként finanszírozzák a projektet. Emellett a vasút kiépítése is nehéznek bizonyul, a hegyvidéki terep komoly kihívást jelent. A kínaiak szerint további tanulmányokra és technológiára van szükség, hogy a javasolt útvonal a Himalája földrengésveszélyes területén is áthaladhasson.

Geja Sharma Wagle külügyi és geopolitikai szakértő szerint eddig a diplomáciai propaganda nagyobb volt, mint a tényleges vasúti munka.

A kínai vasút igazgatósága tavaly elkészítette a projekt megvalósíthatósági tanulmányát. A közlekedési minisztériumnak benyújtott jelentésben a többi között szerepel, hogy a legnagyobb kihívást a szeizmikus tevékenység, a terepviszonyok, a magasság és az oxigén hiánya jelenti.

Idén májusban Hou Aynqi kínai nagykövet Nepálban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a legmagasabb tengerszint feletti magasságban további tudományos és megvalósíthatósági tanulmányokra és fejlesztésekre van szükség. Leszögezte, hogy Nepál és Kína közös projektje hosszú távra szól, és a felek folytatják a munkát. Hangsúlyozta továbbá a megfelelő tudományos háttér, valamint a türelem szükségességét.

Ezen az ülésen végül nem jutottak megállapodásra a projekt meggyorsításáról, így ötödik találkozó is lesz, amelyet decemberben Kathmanduban tarthatnak meg.

Az előzetes becslések szerint mintegy 35 milliárd nepáli rúpiába, azaz csaknem 660 milliárd forintba kerülhet a vasútvonal megépítése.

A finanszírozás módjáról azonban nincs egyetértés. Az ország két fő politikai pártja, az urakolkodó Nepáli Kommunista Párt és a fő ellenzéki párt, a Nepáli Kongresszus között egyelőre nincs egyezség a vasút finanszírozási módjáról.

Az ellenzéki párt szerint a vasútat csak akkor érdemes megépíteni, ha Kína támogatás nyújt, a kormányon lévő párt azonban felgyorsítaná a projektet, még akkor is, ha ehhez hitelt kell felvennie.

A Nepálban zajló vitákra és javaslatokra Kína eddig nem reagált.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×