Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.76
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Pixabay

Erre érdemes figyelniük az Olaszországba utazóknak

Sztrájkot hirdettek az olasz közlekedési szakszervezetek. A városi tömegközlekedést és az olaszországi hajójáratokat is érintő munkabeszüntetést annak ellenére megtartják, hogy az olasz közlekedésügyi miniszter a sztrájk elhalasztását kérte.

Az eddigi bejelentések szerint a Trenitalia olasz vasutak dolgozói sztrájkja szerda reggel kilenc órától délután ötig tart. Az észak-olaszországi Treno Nord dolgozói 9 és 13 óra között sztrájkolnak.

A munkabeszüntetés nem érinti a nagy sebességű vonatokat, valamint a római és milánói repülőtéri járatokat.

A tömegközlekedésben minden városban más lesz a sztrájk idősávja: a buszok, villamosok és a metró forgalma Milánóban szerda 18 és 22 óra között áll le, Velencében a munkabeszüntetés délelőtt tíztől egy óráig tart, és a vaporettó-hajókat is érinti, Rómában pedig déltől délután fél ötig.

Tizenkét órás lesz az olasz hajózási dolgozók sztrájkja,

a teherszállításban dolgozók pedig négy órára állnak le. A légi közlekedésben dolgozók július 26-ra meghirdetett sztrájkja miatt az Alitalia olasz légitársaság földi és légi személyzete pénteken 24 órás munkabeszüntetést tart, a többi olasz légitársaság dolgozói 10-tól 14 óráig sztrájkolnak.

Danilo Toninelli olasz közlekedési és infrastrukturális miniszter a sztrájk elhalasztására szólította fel a szakszervezeteket, miután hétfőn teljesen megbénult majdnem egész Olaszország vasúti összeköttetése.

Firenze körzetében, Rovezzanónál egy elektromos kapcsolószekrény kigyulladása miatt teljesen leálltak az észak-déli vasútjáratok. A hatóságok nem zárták ki, hogy anarchista csoportok gyújtogattak szándékos közlekedési bénulást okozva. A szakszervezetek egyelőre nem halasztották el a sztrájkot.

Címlapról ajánljuk

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×