Infostart.hu
eur:
376.7
usd:
316.46
bux:
129854.13
2026. február 10. kedd Elvira

New Yorkban tárgyalt a külgazdasági és külügyminiszter

A tárcavezető nyitóbeszédet mondott a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarországot népszerűsítő rendezvényén és több kollégájával is tárgyalt.

A tárcavezető nyitóbeszédet mondott a Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarországot népszerűsítő rendezvényén a The New York Times Travel Show keretében.

Hangsúlyozta: a kormány szigorú migrációs politikájának köszönhetően Budapest Európa legbiztonságosabb fővárosa, továbbá már közvetlenül is elérhető az Egyesült Államokból. Emellett Budapest a legsportosabb főváros is a sorozatosan megrendezett világesemények miatt - vélte.

Úgy vélte, Budapestre és Magyarországra, valamint az itt élőkre is jellemző az a tény, hogy Európa legnagyobb zsinagógája és egyik legnagyobb katolikus katedrálisa sétatávolságra található egymástól.

Belgium, Kuvait, Indonézia

A külügyminiszter New York-i megbeszéléseiről beszámolva elmondta: Didier Reynders belga külügyminiszterrel megállapodtak, hogy több kérdésben ellentétesen vélekednek Európa jövőjét és a migrációt illetően. Magyarország szerint Európának vissza kellene szereznie azt a képességét, hogy megvédi a saját határait, továbbá Magyarország illegális bevándorlókat nem kíván beengedni - emlékeztetett. Hozzátette: Belgiumnak más az álláspontja a migráció kérdésében, a szolidaritás alatt csak a bevándorlók befogadását érti, míg Magyarország a határok megvédéséért tett erőfeszítéseket is szolidaritásnak tekinti, mivel ezzel "komoly terheket veszünk le más európai országok válláról."

Mint mondta, ugyanakkor egyetértettek, hogy

mindez nem lehet akadálya a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok bővítésének,

különösen, mert a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly októberig kis híján elérte a négymilliárd eurót és 14 százalékos növekedést mutatott.

Szijjártó Péter közölte: belga kollégája indul az Európa Tanács főtitkári pozíciójáért, és egyetértettek abban, hogy a testületnek biztosítania kell minden európai megközelítés és irányvonal közötti konzultáció és párbeszéd lehetőségét. Ezért valamennyi európai ország részvételével ezt a szervezetet meg kell tartani az európai párbeszéd fórumának - tette hozzá.

Szabáh al-Hálid al-Hamad asz-Szabáh kuvaiti külügyminiszterrel arról tanácskoztak, hogy az EU és az Öböl-térség együttműködése gazdasági és biztonsági szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen a Közel-Kelet az Európa felé irányuló migráció egyik legfontosabb forrásterülete. Magyarország készül a részvételre az EU és az Arab Liga külügyminiszteri, valamint csúcstalálkozóján - közölte.

Mint mondta, Retno Marsudi indonéz külügyminiszterrel arról beszéltek, hogy a Fővárosi Vízművek 40 millió dolláros beruházása lassan véget ér Indonéziában. A cég 34 indonéz település ivóvízellátását biztosítja víztisztítóművek építésével, és ezek közül az első ötöt a jövő hónapban adják át - magyarázta.

Megjegyezte: tárgyalnak magyar vállalati beszállításokról az indonéz elektronikus útdíjrendszer kialakításához.

"Magyraország érdeke a folyamatos párbeszéd"

Szijjártó Péter arról is beszélt, hogy tárgyalt az ENSZ leszerelési ügyekért felelős főtitkár-helyettessel, Izumi Nakamicu-val. Idén Magyarország látja el az elnöki pozíciót a világszervezet leszerelési bizottságában, ami azért kiemelten fontos, mert az amerikai- orosz leszerelési tárgyalások kudarcot vallottak, így az ENSZ szerepe jelentősen megnőtt a leszerelési kérdések napirenden tartásában - vélekedett.

Kiemelte: Magyarországnak az az érdeke, hogy "Kelet és Nyugat nagyhatalmai között ebben a kérdésben folyamatos legyen a párbeszéd", mert ha ez nincs így, az a globális biztonságra és Közép-Európa biztonságára is negatív hatással van.

Mint mondta, Magyarországnak kiemelt fontosságú a könnyű és kézifegyverek korlátozására vonatkozó ENSZ-mechanizmusok megerősítése, mert ez akadályozhatja meg a Nyugat-Balkánon nagy mennyiségben fellelhető könnyű és kézifegyverek csempészetét.

A külügyminiszter közölte: Jan Beagle, az ENSZ menedzsmentért felelős főtitkár-helyettesének megerősítette Magyarország szándékát, hogy Budapest részt vegyen a világszervezet szolgáltatási funkcióinak diverzifikálásában.

Megjegyezte: tárgyalt a Suez Water Technologies and Solutions cég vezetőivel is, a vállalat Oroszlányban már 150 millió dollárt beruházott és 1200 munkatársa van, és tovább növelné magyarországi jelenlétét.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a magyar videojáték-fejlesztő cég támogatásáról: a tehetség megvan, meglátjuk, a pénz mire lesz elég

Szakértő a magyar videojáték-fejlesztő cég támogatásáról: a tehetség megvan, meglátjuk, a pénz mire lesz elég

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ezen a téren is a globális élmezőnybe törünk, ezért a kormány 1,5 milliárd forintos támogatást adott egy magyar videojáték-fejlesztő cég 4,5 milliárdos beruházásához. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint tehetségből van elég egy világsikerű magyar videójáték megalkotásához, az viszont kétséges, hogy 4,5 milliárd forint elég-e rá.

Orbán Viktor Szekszárdon folytatta az országjárást, és a térség polgármestereivel is tárgyalt

Orbán Viktor miniszterelnök Lázár János építési és közlekedési miniszter társaságában Szekszárd térségének polgármestereivel tárgyalt, majd fórumot tartott: esti posztja szerint „Szekszárdon tudják: a Fidesz a biztos választás. Hétfő este annyian voltunk, hogy a végén már csak cipőkanállal lehetett beférni.”
inforadio
ARÉNA
2026.02.10. kedd, 18:00
Charaf Hassan
a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem rektora
Emelkedik a Nasdaq és az amerikai technológiai cégek

Emelkedik a Nasdaq és az amerikai technológiai cégek

Csúcson zártak az európai részvénypiacok és szárnyal a Nasdaq, ahogy a múlt heti mélyrepülés után újra emelkednek a technológiai vállalatok részvényei. A befektetői hangulatot ezen kívül elsősorban a negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon friss számai és az amerikai kamatpálya alakulásával kapcsolatos várakozások határozzák meg. A magyar tőzsdén szintén új történelmi csúcsra került a Richter részvénye.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×