Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Egységes és kötelező menekültügyi eljárást tervez az EP

Egységesítené a menekültügyi eljárásokat az uniós tagállamokban az Európai Parlament igazságügyi bizottságának friss tervezete. A Fidesz szerint az elképzelés ellehetetlenítené a magyar határzárat. Az ellenzék nem így látja.

Szerdán mutatta be az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága azt a jogszabály-tervezetet, amely egységesítené és kötelezővé tenné a menekültügyi eljárás lefolytatását az unió valamennyi tagállamában. Ennek értelmében egyebek mellett

a menedékkérelmek regisztrációját három napon belül, elbírálását pedig hat hónapon belül kellene elvégezniük a tagállamoknak.

Emellett a tervezet időről időre felülvizsgáltatná azon – biztonságos harmadik országnak – nevezett országok listáját, ahonnan az érkezők nem kaphatnának menekültstátuszt.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1-nek nyilatkozva a következőket mondta a tervezetről:

"Abban a pillanatban lehetetlenné tenné a jelenlegi magyar eljárást, vagyis, hogy a tranzitzónában kell megvárni a migránsoknak a menekültkérelmük jogerős elbírálását.

Lehetetlenné tenné a határellenőrzési rendszert, amit a magyarok alkalmaznak – és amelynek hatékonysága jól látható, hiszen ma már zömében kerülőutak vannak" - mondta.

Hasonló állásponton volt Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője, aki szerint jogilag veszélyeztetné a déli határzár működését e tervezet hatályba lépése. A politikus közleményében abszurdnak nevezte, hogy a szöveg szerint ezentúl

nem lehet biztonságos unión kívüli országnak tekinteni azokat az államokat, ahol a migráns nem részesül megfelelő ellátásban.

Nem lehet majd automatikusan elutasítani a menekültkérelmeket pusztán arra hivatkozva, hogy biztonságos országon - például Szerbián - keresztül érkeztek, ahol életük már nincs veszélyben. Mint írta, a javaslat törölné Törökországot a biztonságos származási országok közül, ezzel ellehetetlenítve az EU-Törökország megállapodást, amely segített megállítani a Balkánra nehezedő migrációs nyomást.

Niedermüller Péter, a DK európai parlamenti képviselője azonban rámutatott, hogy a másfél éve készülő tervezet egy egységes európai menedékkérelmi rendszert hozna létre, nem a magyar határzár ellen irányul, ám azt a képviselő is elismerte, hogy a magyar eljárásrend nem felel meg a benne foglalt elképzeléseknek.

"Ez a jelentés azt szeretné elérni, hogy azokról, akik ideérkeznek az európai határokra, gyorsan, és egyértelműen el lehessen dönteni, hogy jogosultak-e nemzetközi védelemre,

vagy pedig nem engedhető meg az, hogy bejöjjenek az Európai Unióba" - mondta Niedermüller Péter.

A rendelettervezet elkészültével elindulhat az Európai Tanács, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közötti úgynevezett trilógus, az a tárgyalássorozat, amelyben kompromisszum alakulhat ki az előterjesztésről a három intézmény között, és ezután kerülhet szavazásra az Európai Parlament elé. Niedermüller Péter szerint mindez néhány hónapig, vagy akár egy évig is eltarthat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×