Infostart.hu
eur:
385.18
usd:
331.92
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Macron a nők elleni erőszak leküzdését tartja egyik fő feladatának

Emmanuel Macron francia államfő szombaton bejelentette, hogy a nők és férfiak közti egyenlőség megteremtését és a nők elleni erőszak elleni küzdelmet tekinti ötéves mandátuma egyik legfőbb feladatának.

A nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napján a hivatalában tartott több mint egyórás beszéde elején a köztársasági elnök arra kérte a mintegy kétszáz vendéget, hogy egyperces csenddel emlékezzenek arra a 123 nőre, aki kapcsolati erőszak áldozataként vesztette éltét tavaly Franciaországban.

"A teljes társadalmunk a szexizmus betegségében szenved" - mondta Emmanuel Macron a nők elleni erőszakkal foglalkozó szervezetek, egyesületek, önkéntesek és a kormánya tagjai előtt, miközben országszerte utcai megmozdulások kezdődtek a nők elleni erőszak elítélésére.

"Franciaország nem lehet több olyan ország, ahol a nők félnek" - hangsúlyozta az államfő, aki három területen jelentett be intézkedéseket a következő öt évre annak érdekében, hogy a "szégyen átkerüljön a másik oldalra", az áldozatoktól az elkövetőkhöz.

Emmanuel Macron elsőként

a "fiatalok nevelést és az egyenlőség érdekében folytatott kulturális küzdelmet" jelölte meg feladatként,

amelynek részeként a pornográfia elleni fellépést megszigorítják a hatóságok az interneten.

Második intézkedésként az áldozatok jobb támogatására az erőszak, zaklatás vagy diszkrimináció áldozatává vált emberek ezentúl az interneten is feljelentést tehetnek, azaz otthonról lehetőség lesz ilyen jellegű kérdésekben hatósági emberekkel konzultálni, nem szükséges egy rendőrőrsön megjelenni. A kórházak pedig már a feljelentést megelőzően bizonyítékokat szolgáltathatnak a hatóságok felé, ha tudomásokra jut, hogy valakit bántalmaztak.

Harmadik lépcsőként jövő év elején törvényjavaslat kerül a parlament elé, amelyben a szexuális bűntettek elévülésének ideje megnő, s országos televíziós kampány indul a témakörben a lakosság felvilágosítására. A szexista sértés ezentúl szabálysértésnek fog számítani és pénzbírsággal sújtható tettenérés esetén, s nemcsak az utcai, hanem az internetes zaklatás is büntetendő lesz. A beleegyezéssel történő szexuális kapcsolat minimális korhatárát ezzel párhuzamosan pedig 15 évben jelöli meg a törvényjavaslat.

A köztársasági elnök emlékezetett arra, hogy az elnökválasztási kampányban a munkanélküliség és a közbiztonság mellett a legfontosabb témának jelölte meg a nemek közti tényleges egyenlőség megteremtését a társadalomban. Azt is bejelentette, hogy a nők és férfiak közti egyenjogúságért felelős államtitkárság költségvetését a francia kormány jövőre 13 százalékkal 30 millió euróra emeli, az összes tárcánál pedig 420 millió eurót fordítanak a kérdéskörre.

Emmanuel Macron jelezte, hogy anélkül, hogy "a mindennapos feljelentést" tennénk gyakorlattá, a nemek közti kompromisszummentes egyenlőség megteremtését tűzte ki célul. Külön figyelmet kért az illetékes hatóságoktól annak tekintetbe vételére, hogy a migránsok közül sok nő a körülmetélés elöl menekül el hazájából.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×