eur:
394.21
usd:
370.76
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma
Terepjáróval és machetével gyilkolt a londoni merénylő

Terepjáróval és machetével gyilkolt a londoni merénylő

Hárman meghaltak és negyvenen megsérültek a szerda délutáni támadásban, amit terroresetként kezelnek a hatóságok. Forró nyomon mennek a hatóságok, hat helyen volt rajtaütés.

A támadón és a halálra szúrt rendőrön kívül két civil halt meg - pontosította a rendőrség a korábbi, összesen öt halottról szóló híreket. A sebesültek száma negyven.

A hatóság tudni véli, hogy ki volt a merénylő, de személyazonosságát egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Mark Rowley, a brit terrorelhárítás vezetője elmondta azt is, hogy azt feltételezik, iszlamista terrorcselekmény történt.

A rendőrség vizsgálja, hogy a támadón kívül, aki egyedül hajtotta végre tettét, mások segítették-e ebben, vagy részt vettek-e a tervezésben - mondta
Michael Fallon brit védelmi miniszter. Emellett felülvizsgálják a brit parlament épületére vonatkozó biztonsági előírásokat.

A sebesültek közül 29 embert ápolnak kórházban, és közülük hétnek válságos az állapota. Az áldozatok különböző állampolgárságúak.

Tudósítónktól

Terepjáróval és machetével gyilkolt a londoni merénylő - így történt a támadás.

Ünnepeltek a dzsihadisták a londoni merénylet hírére - üzenet Londonnak és elemzés a terrorakció után.

Rowley közölte, hogy az emberek megnyugtatása érdekében a következő napokban több fegyveres rendőr lesz az utcákon, az ügyön pedig rendőrök százai dolgoznak.

Felgöngyölítik a szálakat

A merényletet követően a brit rendőrség hat helyen hajtott végre rajtaütést és hét embert vett őrizetbe. A rajtaütéseket, házkutatásokat az észak-angliai Birminghamben és az ország más részein hajtották végre. Egy időre lezárták Birmingham több utcáját és megszálltak egy házat a Hagley Roadon. Sajtóhírek szerint a merénylő itt bérelte az autót, amivel a gyalogosok közé hajtott, egy helyi szerint pedig ott lakott a merénylő. Birmingham a nagy-britanniai iszlamisták egyik központja - minderről részletesebben itt olvashat.

A rendőrség nem tud arról, hogy a lakosságot újabb azonnali támadás fenyegetné.

Több gyerek is megsérült

A merénylő a brit parlament melletti Westminster-hídon először a gyalogosok közé hajtott, két embert megölve, majd járművével a parlament híres óratornya, a Big Ben mellett a híd korlátjának ütközött.

Ezután próbált bejutni a parlament épületébe, megölve a parlament kapuját őrző járőrosztag egy tagját. Rátámadt egy másik rendőrre is, ekkor azonban lelőtték.

A francia miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy a sérültek között több francia iskolás gyermek is van.

A világ több országának vezetője mellett Orbán Viktor magyar miniszterelnök is kifejezte együttérzését az áldozatokkal és levelében hangsúlyozta elkötelezettségét a terror elleni küzdelemben.

A metrórobbantás óta a legsúlyosabb

A szerdai támadás a legsúlyosabb terrorcselekmény Londonban azóta, hogy 2005. július 7-én négy öngyilkos merénylő pokolgépeket robbantott három londoni metrószerelvényen és egy városi buszon, 52 ember megölve és több mint hétszázat súlyosan megsebesítve.

Nagy-Britanniában továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben,

amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre brit területen.

Ezt a készültségi fokozatot a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára. 

Az ötfokozatú brit készültségi rendszerben ennél már csak egy magasabb riasztási fokozat van, a kritikus, amelyet akkor rendelnek el, ha a brit kormány küszöbönálló merénylet terveiről kap konkrét értesüléseket. 

Ezt a fokozatot sem a szerdai merénylet előtt, sem közvetlenül utána nem léptették életbe.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×