Infostart.hu
eur:
386.18
usd:
330.43
bux:
116751.4
2026. január 12. hétfő Ernő

Magyarokat ölhettek meg Belize-ben

Úgy hírlik, nem baleset, hanem kettős gyilkosság történt. Belize-ben fogták el egyébként Bróker Marcsit.

Két holttestet találtak egy kiégett Ford pickupban Belize-ben, a rendőrség szerint a jármű letért az autópályáról, egy lámpaoszlopnak ütközött, majd lángba borult – írja a helyi Amandala.com, az esetről a Bors számolt be elsőként.

Rendőrségi jelentések szerint egy férfi és egy nő vesztette életét, ám az Amandala.com úgy tudja, nem baleset, hanem kettős gyilkosság történt. Mint írják, egy házaspár vesztette életét, a férfi a hátsó ülésen, felesége pedig az anyósülésen ülhetett - írta a Magyar Nemzet. A lap forrásai szerint a pár egy üzleti találkozón vett volna részt Placencia településen. A haláleset körülményeit még vizsgálják.

Becslések szerint több mint száz magyar ingatlanforgalmi, kereskedelmi, és tanácsadói cégnek van belize-i érdekeltsége.

Decemberben egyébként a karib-tengeri Belize-ben fogták el a Bróker Marcsiként ismertté vált Dobrai Sándornét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×