Infostart.hu
eur:
385.69
usd:
331.26
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Gigantikus büntetést fizet az Uber

Húszmillió dollárt kell fizetnie az Ubernek a Szövetségi Kereskedelmi Bizottsággal kötött egyezség értelmében, mert megtévesztő kereseti adatokkal tévesztette meg a sofőrjeit, hogy ne a konkurenciához szerződjenek.

Az Uber fuvarszervező cég ellen több partnere is eljárást indított az Egyesült Államokban, mert szerintük megtévesztő ígéretekkel vették rá a sofőröket a csatlakozásra. A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság szerint 2013 és 2015 között az Uber-sofőrök toborzásánál jóval nagyobb kereseti lehetőségeket vázoltak fel, mint amennyit valóban keresni lehetett a személyszállítással, és közben az ígértnél jóval drágább volt az autók üzemeltetése.

A bizottsággal kötött egyezség értelmében

az Uber 20 millió dolláros büntetést fizet,

amelynek nagy részét a félrevezetett sofőrök kapják, de az egyelőre nem derült ki, hogy pontosan mekkora összeget és milyen arányban osztanak szét közöttük.

A vizsgálat kiderítette, hogy amíg az Uber a honlapján 2015-ben azt hirdette, hogy New Yorkban egy sofőr átlagos éves bevétele meghaladja a 90 ezer dollárt, a valóságban azonban csak 61 ezer dollár volt az átlag, San Francisóban pedig 74 ezret ígértek, de 53 ezer volt a valós átlag.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×