Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Újabb rakétát lőtt ki Észak-Korea

Újabb sikertelen rakétakísérletet hajtott végre csütörtökön Észak-Korea - közölte egybehangzóan az amerikai és a dél-koreai hadsereg.

Szűkszavú tájékoztatásuk szerint Észak-Korea feltehetően egy Muszudan típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát bocsátott fel az ország északnyugati részén fekvő Kuszong város melletti támaszpontról, de a rakétakísérlet sikertelen volt.

Észak-Korea ugyanonnan bocsátott fel egy Muszudant szombaton is, de a rakéta közvetlenül a start után felrobbant. Hét hónap leforgása alatt a csütörtöki volt a nyolcadik kísérlet Muszudan rakétával, de ezek közül csak egy volt sikeres, amelyet az idén júniusban hajtottak végre. A rakéta akkor 400 kilométer megtétele után csapódott a tengerbe, mintegy 300 kilométerre a japán partoktól.

A Muszudan észak-koreai gyártmányú rakéta, először 2010 októberében egy katonai díszszemlén volt látható nyilvánosan. Elvileg 2500-4000 kilométer a hatótávolsága, képes elérni Dél-Koreát és Japánt, illetve a csendes-óceáni Guam-szigetét, ahol amerikai katonai támaszpont van.

Amerikai szakértők szerint a Muszudan rakétákkal folytatott kísérletek segíthetik Észak-Koreát abban, hogy 2020 környékén egy nukleáris robbanófej hordozására képes, az amerikai szárazföldi területek elérésére alkalmas interkontinentális rakétát fejlesszen ki.

A BT eddig öt, Észak-Koreára vonatkozó határozatott fogadott el, hogy rákényszerítse a kommunista országot az atom- és rakétaprogramjáról való lemondásra, de hasztalan. A legutóbbi, az idén márciusban elfogadott határozat minden korábbinál súlyosabb szankciókkal büntette Phenjant, a többi között exporttilalmat vezetett be ellene.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Hol talizzunk? – Így alakította át a digitalizáció és a Covid a szociális infrastruktúrát

Az emberek találkozására lehetőséget adó szociális infrastruktúra (például könyvtár, kávézó, sétálóutca, vasútállomás) szerepe egyéni és társadalmi szinten is jelentős: elősegítheti a társadalmi kohéziót, a jobb életminőséget, az egészséget, vagy az elmagányosodás ellenszere is lehet. Cikkemben a szociális infrastruktúraként működő helyek átalakulását és az azokra ható tényezőket mutatom be, különös tekintettel a digitalizáció és a Covid okozta hatásokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×