Infostart.hu
eur:
377.78
usd:
319.59
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Az Európa Tanácshoz fordult a kisebbségi nyelvhasználat miatt az RMDSZ

Árnyékjelentést küldött a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az Európa Tanácsnak (ET) arról, hogyan teljesíti a bukaresti kormány a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségeit - tudatta a szövetség.

A román kormány több mint kétéves késéssel, idén márciusban nyújtotta be a 2010 és 2013 közötti időszakot felölelő hivatalos jelentését Strasbourgnak, és abban a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számol be.

Az RMDSZ árnyékjelentése szerint viszont Románia nem hozott létre a nyelvi charta alkalmazását figyelő rendszert egyik érintett szakterületen sem, és a hatóságok büntetlenül korlátozzák a magyar nyelv törvényes használatát az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban.

A chartába foglaltakat korlátozó előírásokként értelmezik a hatóságok, ami szöges ellentétben áll az európai egyezmény szellemével - állapítja meg közleményében az RMDSZ. A törvények alkalmazásában nem a pozitív értelmezés a gyakorlat, ennek eredményeként tiltanak mindent, amit a törvény nem ír elő tételesen. A román állam nem szánt anyagi és humánerőforrást a charta alkalmazására, és ez a hiányosság minden szakterületen, de különösen az igazságügyben szembetűnő.

Az árnyékjelentés kitér arra is, hogy Románia nem tartja be a 2011-ben elfogadott oktatási törvényt: a jogszabály ugyan előírja, hogy a multikulturális egyetemeken önálló magyar karokat hozzanak létre, de ez a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) a mai napig nem valósult meg. Egy másik kitétel arról szól, hogy bár a kisebbségi közösségekhez tartozó gyerekeknek a román nyelvet nem anyanyelvi szinten, hanem speciális tankönyvekből kell tanítani, ezt sem alkalmazzák Romániában.

Az RMDSZ dokumentuma felhívja a figyelmet arra is, hogy az állami költségvetésből kis arányú támogatás jut a közszolgálati média magyar szerkesztőségeinek, a közszolgálati rádiók közül pedig a Marosvásárhelyi Rádió közvetít 24 órás magyar nyelvű műsort, miközben a televízió esetében nincs 24 órás anyanyelvű sugárzás. A jelentés kitér ugyanakkor a román kereskedelmi média által generált gyűlöletbeszédre is.

"Egyértelmű visszafejlődés tapasztalható a kisebbségek nyelvi jogainak gyakorlatba ültetése terén. Ez Románia észak-atlanti, illetve uniós csatlakozása óta folyamatosan tart. Szankciók hiányában és az európai integráció visszafordíthatatlansága által bátorítva a kisebbségi jogok alkalmazása elindult a visszafejlődés útján - ez a folyamat pedig már 2007 után érezhető volt, azonban igazán hangsúlyossá 2012 után vált" - idézte az RMDSZ közleménye Kelemen Hunor szövetségi elnököt, aki szerint a román kormány hivatalos jelentésében olyan "nyilvánvaló ferdítések" szerepelnek, amelyeket az RMDSZ nem hagyhatott szó nélkül.

Címlapról ajánljuk
Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×