eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

A spanyol uralkodó felemelte a királyi ház tagjainak fizetését

VI. Fülöp spanyol uralkodó úgy döntött, hogy egy százalékkal megemeli saját fizetését, illetve a királyi család tagjainak és alkalmazottaiknak járó éves javadalmazást - közölte csütörtökön a spanyol királyi ház internetes oldalán.

Így a spanyol király fizetése több mint 236 ezer euró (74 millió forint) lesz 2016-ban, vagyis 2340 euróval (730 ezer forint) több mint tavaly. Felesége, Letícia királyné mintegy 130 ezer eurót (40 millió forint) kap munkabérként, míg VI. Fülöp apja, I. János Károly volt uralkodónak az emeléssel több mint 189 ezer euró (59 millió forint) lesz a nyugdíja ebben az évben.

Az emelés épp akkora, mint amennyivel a köztisztviselők bérét növelték Spanyolországban.

A királyi ház teljes éves költségvetése 7,8 millió euró (2,4 milliárd forint), amelyet az államtól kapnak, de felhasználásáról a király dönt.

Kiadásaik nyilvánosak és nyomon követhetőek az interneten. A 2014 júniusában trónra került VI. Fülöpnek ez volt az egyik első uralkodói intézkedése, mivel apja lemondásában közrejátszott az is, hogy a gazdasági válság ellenére is folytatta költekező életmódját, és ezzel kiváltotta a spanyolok ellenszenvét.

A krízis miatt a dél-európai országban bevezetett megszorító intézkedések a királyi családot sem kerülték el: 2009-ben még 8,9 millió euró állt rendelkezésükre, egy évvel később befagyasztották, majd 12 százalékkal csökkentették költségvetési keretüket.

A monarchia bírálói gyakran érvelnek azzal, hogy sokba kerül a királyi család fenntartása az államnak, míg védelmezőik szerint a spanyol uralkodóház "olcsóbb" mint például a brit vagy a holland, amelyek éves költségvetése meghaladja a 40 millió eurót (12,4 milliárd forint).

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×