Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Közelebb a béke Szíriában

Megállapodás született a szíriai ellenségeskedések leállításáról a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. A tűzszünet nem vonatkozik az olyan terrorista csoportokra, mint az Iszlám Állam és az An-Nuszra Front - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter röviddel csütörtök éjfél után.

A harcok leállítását az egész országban a kormányerők és az úgynevezett mérsékelt ellenzék fegyveresei között egy héten belül, fokozatosan akarják elérni a nagyhatalmak. Oroszország egyelőre nem fejezi be a szélsőségesek ellen indított légi hadjáratát.

Ugyancsak megállapodtak abban, hogy az ENSZ keretében célcsoportot alkotnak a humanitárius segélyek eljuttatására mindkét fél területére. A részleteket pénteken, Genfben dolgozzák ki azzal a céllal, hogy már ezen a héten elkezdődhessenek a szállítások közúton és a levegőből.

Kerry Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel és Staffan de Mistura ENSZ-megbízottal közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a fegyvernyugvás csak akkor lehet tartós, ha a szíriai válság tárgyalásos megoldásában érdekelt összes fél együttműködik Oroszországgal. Az amerikai politikus elmagyarázta, hogy nem hivatalos tűzszünetről lenne szó, mert annak vannak bizonyos, a nemzetközi jogban lefektetett előírásai, míg az ellenségeskedés leállításának nincsenek. Bassár el-Aszad szíriai elnök távozásáról azt mondta, hogy azzal a tárgyalóasztalnál kell foglalkozni.

Lavrov a maga részéről azt emelte ki, hogy Oroszországnak és az Egyesült Államok vezette szíriai koalíciónak egyaránt szándékában áll együttműködnie katonai téren. Azt is hangsúlyozta, hogy a genfi béketárgyalásokat folytatni kell minden "ultimátum és előfeltétel nélkül".

Az ellenségeskedések leállításának igazi próbája az lesz, hogy minden érintett fél tartja-e magát a megállapodáshoz - mondták.

Az öt órán át tartó tárgyaláson mintegy tucatnyi ország képviselői vettek részt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×