Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Szabadon engedtek egy gyanúsítottat Brüsszelben

Szabadon engedtek csütörtökön Brüsszelben egy gyanúsítottat, akit egy társával együtt november végén vettek őrizetbe terrorszervezetben való részvétel vádjával a belga fővárosban - írta csütörtökön a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap a vádlott ügyvédjének tájékoztatására hivatkozva.

A Samir Z. néven azonosított, 20 éves férfi ügyvédje a belga RTL-TVI televízió csatorna híradójának elmondta, hogy ügyfelét szabadlábra helyezték.

A belga ügyészség szerint a gyanúsított feltételesen került szabadlábra.

Samir Z.-t november végén, a brüsszeli repülőtéren fogták el, amikor fel akart szállni egy Marokkóba tartó repülőgépre, mivel a hatóságok szerint tavaly legalább kétszer megpróbált Szíriába utazni.

Sophie Wagner védőügyvéd elmondta, hogy Samir Z. a családját kívánta meglátogatni Marokkóban és megvolt a visszafelé útra, 10 nappal későbbre szóló jegye is. Visszatérését követően pedig egy munkaszerződést kellett volna aláírnia Belgiumban. Samir Z. 2015 nyarán már járt Marokkóban, ahonnan vissza is tért - hangsúlyozta az ügyvéd.

Társát, a Pierre N.-ként azonosított gyanúsítottat, akit Samir Z.-vel egy időben vettek őrizetbe ugyancsak terrorszervezetben való részvétel vádja alapján, már december végén szabadlábra helyezték.

A francia állampolgár Samir Z. és a szintén a belga főváros Molenbeek nevű kerületében élő Pierre N. 28 éves belga állampolgár is tagja volt a párizsi Stade de France stadionnál magát felrobbantó Bilal Hadfi társaságának.

Salah Abdeslamot, a párizsi merényletek egyik feltételezett elkövetőjét továbbra sem sikerült kézre keríteni. A magát Yassine Baghlinak is nevező belga férfi ellen a terrortámadásokat követően Belgium nemzetközi elfogatóparancsot adott ki, de azóta is szökésben van, és azt sem tudni biztosan, hogy még Európában van-e. A belga rendőrség által első számú közellenségként aposztrofált fiatalember két testvére közül Ibrahim öngyilkos merénylőként robbantotta fel magát a párizsi Bataclan koncertteremben, a másikat, Mohamedet pedig még a merényletsorozatot követő napokban őrizetbe vették Molenbeekben.

A francia fővárosban hét helyszínen elkövetett merényleteknek 130 halálos áldozatuk volt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×