Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Venezuelában legalább 4700 zikafertőzött van

Venezuelában feltehetően meghaladja a 4700-at a zikavírussal fertőzöttek száma - jelentette be csütörtökön a latin-amerikai ország egészségügyi minisztere.

Venezuelai orvosok napok óta azt követelik a kormánytól, hogy tegye közzé a zikavírussal kapcsolatos statisztikákat, és arra figyelmeztettek, hogy a betegség veszélyes mértékben elterjedhetett az országban. Civil szervezetek a láz rohamos terjedéséről számoltak be.

Luisana Melo egészségügyi miniszter helyi idő szerint csütörtökön az állami televízióban azt mondta, hogy az országban gyaníthatóan meghaladja a 4700-at a zikavírussal fertőzöttek száma. Az egészségügyi hatóságok már elindították a betegség elleni programot, és minden eszköz a rendelkezésre áll ahhoz, hogy segítséget tudjanak nyújtani a betegeknek - közölte a tárcavezető. Hozzátette, hogy a betegeknek csak kis hányadánál jelentkeznek szövődmények, javarészt ideggyógyászati problémák merültek fel.

A venezuelai egészségügyi tárca korábban csak azt erősítette meg, hogy az egyiptomi csípőszúnyog által terjesztett zikaláz jelen van a dél-amerikai országban. A minisztérium 2015 januárja óta nem tett közzé a járványos betegségekről szóló információkat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetősége csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy "robbanásszerűen" terjed a zikavírus, ezért hétfőre sürgős független szakértői tanácskozást hívtak össze annak eldöntésére, hogy ki kell-e hirdetni a nemzetközi egészségügyi szükségállapotot. A vezetőség genfi ülésén Margaret Chan, a WHO főigazgatója azt mondta, hogy a vírus már több kezd lenni egyszerű fenyegetésnél. Még nincs bizonyíték arra, hogy a zikavírus felelős a brazíliai újszülöttek növekvő számú kóros kisfejűségéért, azonban "a veszély szintje rendkívül magas".

A brazil egészségügyi minisztérium szerdán közölte, hogy az elmúlt hónapokban 4120 esetben merült fel csecsemőknél a kóros kisfejűség, orvosi nevén a mikrokefália gyanúja, de az eddig elvégzett több száz laboratóriumi vizsgálatból csak 270 alkalommal azonosították a zikavírust az érintett csecsemőknél, 462 esetben pedig kizárták a kórokozó jelenlétét. A kóros kisfejűséget a herpesz, a rubeola vagy a szifilisz ugyancsak kiválthatja - mutattak rá.

A WHO szerint mindazonáltal azokban az országokban, ahol csak most figyeltek fel a zikavírus okozta betegség terjedésére, kilenc hónap múlva Brazíliához hasonlóan meg fog jelenni a mikrokefália. A WHO amerikai járványügyi felelőse, Sylvain Aldighieri szerint 3-4 millió zikafertőzésre lehet számítani a következő évben Amerikában.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×