Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Irán elítéli a kiszabott amerikai szankciókat

Irán jogtalannak nevezte és elítélte hétfőn azokat a büntetőintézkedéseket, amelyeket az amerikai kormány rendelt el előző nap 11 természetes, illetve jogi személy ellen, mert részt vettek az iráni rakétaprogramban.

"Az iráni ballisztikusrakéta-program miatt bevezetett amerikai szankcióknak nincs sem jogi, sem erkölcsi alapjuk. Erről a programról nem feltételezhető, hogy képes nukleáris robbanófej célba juttatására alkalmas rakéta előállítására. Amerika évente több tízmilliárd dollár értékű fegyvert ad el a térség országainak. Ezeket a fegyvereket háborús bűncselekményekhez használják a palesztinok, a libanoniak és legújabban a jemeni állampolgárok ellen" - jelentette ki a teheráni külügyminisztérium szóvivője sajtóértekezletén, amelyet az iráni állami televízió is közvetített.

A minisztérium közleményt is kiadott, miszerint "ezekre a bosszantó és propagandisztikus intézkedésekre az Iszlám Köztársaság úgy fog válaszolni, hogy a korábbiaknál is intenzívebben folytatja jogos rakétaprogramját és fejleszti védelmi képességeit".

Az amerikai döntést azzal indokolták Washingtonban, hogy az iráni rakétafejlesztési program komoly fenyegetést jelent a térség és a világ biztonságára nézve. A döntést már korábban meghozták, de a bejelentését elhalasztották, hogy ne tegyék kockára Iránban bebörtönzött amerikai állampolgárok szabadon engedését. Az amerikaiakat vasárnap délután Teheránban feltették egy Svájcba tartó repülőgépre.

Adam Szubin pénzügyi államtitkár hangsúlyozta, hogy Iránt további szankciók fenyegetik "a terrorizmus támogatása, a térség destabilizálása, az emberi jogi visszaélések és a ballisztikus rakétaprogram" miatt.

Irán októberben hajtott végre egy rakétakísérletet az ENSZ tilalma ellenére. A világszervezet az olyan fegyverek kifejlesztésétől tiltotta el Iránt, amelyek képesek atomfegyvert célba juttatni. Washington szerint novemberben is volt egy hasonló próbarepülés.

Irán két napja szabadult meg a gyanús atomkutatási programja miatt kiszabott nemzetközi szankcióktól. Rendeződött egy zárolt számla ügye is: az amerikai pénzügyminisztérium bejelentette, hogy Teherán hozzáférhet 400 millió dollárjához és annak 1,3 milliárd dolláros kamatjához. A 400 milliós összeget még 1981-ben fagyasztotta be Washington.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×