Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Előrehozott választásokat akar a szerb miniszterelnök

Előre hozott választásokat kezdeményez Aleksandar Vucic szerb kormányfő, aki vasárnap Belgrádban arra kérte pártja, a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) vezetőségét, hogy támogassa ebben.

A két éve megválasztott miniszterelnök az SNS közgyűlésének ülésén kiemelte: kormánya megkezdte a változtatásokat Szerbiában, az ország most politikailag és gazdaságilag is stabil, a szorgalmas munkának köszönhetően pedig a nagyhatalmak partnerévé is vált.

A politikus szerint azért van szükség új választásokra a mandátum közepén, mert meg kell oldani azokat a "társadalmi összetűzéseket", amelyek akadályozzák a reformokat az országban. Emellett mostantól számítva teljes, négyéves mandátum kell ahhoz, hogy az uniós tagjelölt Szerbia végre "eljusson az EU kapujához".

A legnagyobb szerb párt a közvélemény-kutatások szerint több mint 50 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Ugyanakkor Aleksandar Vucic szerint a választások nehezek lesznek, és butaság lenne alábecsülni a vetélytársakat. Felmérések szerint míg a Szerb Haladó Párt támogatottsága stabil, illetve növekszik, a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokrata Párt (DS) folyamatosan veszít szavazótáborából.

Aleksandar Vucic 2012-ben, kormányfőhelyettesként hirdetett harcot a korrupció ellen, és azóta számos vállalkozó és politikus ellen emeltek vádat. Szerinte ez az egyik oka annak, hogy az ellenzék - amelynek soraiból a legtöbb gyanúsított és vádlott kikerült - folyamatosan támadja munkáját.

Az ellenzéki pártok viszont a leggyakrabban azt róják fel a kormánynak, hogy a bevezetett gazdasági megszorító intézkedések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és a fizetés-, valamint nyugdíjcsökkentés csak még nagyobb szegénységbe taszította a lakosságot.

A parlamenti választást várhatóan április végén, az önkormányzati és a vajdasági tartományi választással egy időben tartják majd.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×