Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Három napig nem járhatnak autók Milánóban

A hosszú ideje tartó nagy fokú légszennyezettség miatt hétfőtől három napon át nem közlekedhetnek a személygépjárművek és a motorok délelőtt 10 és délután 4 óra között Milánóban - jelentette be vasárnap az olasz város vezetése.

Az 1,2 milliós észak-olaszországi városban már egy hónapja tart a szmog, a hatóságok emiatt szánták el magukat a lépésre. A szerdáig tartó akció ideje alatt különleges "szmogellenes" napijegyet lehet váltani a városi tömegközlekedésre kedvezményes, 1,5 eurós (475 forintos) áron.

Milánó Európa egyik legszennyezettebb városának számít, ahol évek óta minden télen komoly gondot jelent a szmog. Az idén a helyzetet külön súlyosbítja, hogy a Pó-síkság térségében több mint két hónapja nem esett, míg a szél az átlagosnál gyengébb, a hőmérséklet pedig magasabb volt. Vasárnap például 17 fokot mértek Észak-Olaszországban.

A jövő hét elején Rómában is autóforgalom-korlátozó intézkedések lépnek életbe a légszennyezettség miatt. Az olasz fővárosban hétfőn a csúcsidőben nem közlekedhetnek a páratlan számra végződő rendszámú autók, kedden pedig a páros rendszámúakra vonatkozik majd a tilalom. Hasonló tilalom lép életbe a hét első két napján a lombardiai Bergamo városában is.

Vasárnap hasonló okokból több északolasz városban - így Modenában, Piacenzában, Ferrarába és Reggio Emiliában - rendeltek el autómentes napot.

A szmog az ország középső és déli részét sem kíméli, a Nápoly melletti San Vitaliano település polgármestere pedig még a fatüzelésű pizzasütő kemencék használatát is megtiltotta a légszennyezettség csökkentése végett.

Olaszországban az egészségügyi minisztérium kutatása szerint évente 30 ezer ember haláláért felelős a légszennyezettség, azaz az összes halálozás hét százaléka írható a szmog számlájára.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×