Infostart.hu
eur:
362.56
usd:
322.1
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Agyonlőtték az Iszlám Állam egyiptomi szárnyának egyik vezetőjét

Rendőrök agyonlőtték az Iszlám Állam (IÁ) nevű iszlamista terrorcsoport egyik vezetőjét Kairóban - közölte hétfőn az egyiptomi belügyminisztérium.

A Vilájat Sínáa (Sínai Tartomány) nevű csoport "egyik legveszélyesebb terroristájának tartott" Asráf Ali Ali Haszanein el-Garáblit - akinek köze volt egy francia cégnek dolgozó horvát állampolgár augusztusi lefejezéséhez -, tűzpárbajban lőtték agyon, miközben a rendőrség Kairóban megpróbálta őrizetbe venni - áll a tárca közleményében. A belügyminisztérium nem közölte, hogy pontosan mikor lőtték le a férfit.

A közlemény szerint Haszanein egyike volt a Vilájat Sínáa egyik legkeresettebb vezetőinek.

Ez a csoport jelentette be a szerencsétlenség után nyolc órával, hogy "a kalifátus katonáinak sikerült leszedniük az égből" a Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) nevű orosz légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó gépét, bosszúból az Iszlám Állam szíriai állásai elleni orosz légitámadások miatt. A gép október 31-én 224 emberrel a fedélzetén zuhant le a Sínai-félszigeten, a katasztrófát senki sem élte túl.

Egyiptom egyelőre nem von le következtetéseket a folyamatban lévő nyomozásból, London és Washington szerint az utasszállító "nagy valószínűséggel" pokolgépes merénylet következtében zuhant le.

Ha a merénylettel kapcsolatos elmélet be is bizonyosodik, egyelőre semmi sem utal rá, hogy Haszaneinnek közel lett volna hozzá, az Iszlám Államhoz ugyanis Egyiptomban több csoport is tartozik, különböző vezetőkkel.

A belügyminisztérium a rendvédelmi szervek elleni több támadáson kívül azzal is gyanúsította Haszaneint, hogy köze volt a nyáron Kairó közelében elrabolt Tomislav Salopek horvát állampolgár lefejezéséhez, egy kőolajipari vállalatnál dolgozó amerikai állampolgár tavalyi meggyilkolásához és a kairói olasz konzulátus elleni júliusi támadáshoz.

A rendőrök Kairóban megtalálták Haszanein nyomát, és amikor megérkeztek, hogy őrizetbe vegyék, a férfi gépkocsin a főváros egyik északi negyedébe menekült. Észrevette a rendőröket, rájuk lőtt, és a tűzpárbajban agyonlőtték - áll a belügyi tárca közleményében.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×