Infostart.hu
eur:
362.65
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Rakéta haladt el egy briteket szállító repülő mellett

Rakéta haladt el háromszáz méterre egy Londonból az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyre brit turistákat szállító repülőgép mellett idén augusztusban, nem sokkal a gép leszállása előtt - vált ismertté szombaton a brit sajtóból. A brit kormány egy szóvivője szerint nem célzott támadásról volt szó.

A brit közlekedési minisztérium a brit Daily Mail napilap kérdésére megerősítette az augusztus 23-án történteket.

A pilóták kikerülési manővereket hajtottak végre és sikerült teljes biztonságban letenniük a gépet - írta a brit sajtó. A beszámolók szerint az utasokat nem tájékoztatták az incidensről.

A Daily Mail által idézett forrás szerint a másodpilóta irányította a gépet a történtek idején, ám a másik pilóta is a kabinban volt és látta a közeledő rakétát. Õ adott utasítást, hogy a repülőgép forduljon balra, és így elkerülje az akkor háromszáz méterre lévő rakétát.

A londoni kormány egy szóvivője az esettel kapcsolatban azt mondta, nem célzott támadásról volt szó. Az eset feltehetően összefüggött az egyiptomi hadseregnek a térségben abban az időben végrehajtott gyakorlatával.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×