Infostart.hu
eur:
363.31
usd:
322.74
bux:
148578.67
2026. november 4. szerda Károly

Irán nem hagyja, hogy Szaúd-Arábia aláássa közel-keleti pozícióit

Irán nem hagyja Szaúd-Arábiának, hogy aláássa a perzsa állam pozícióit a Közel-Keleten - közölte Mohamed Dzsafár Zaríf iráni külügyminiszter szombaton német kollégájával, Frank-Walter Steinmeierrel folytatott tárgyalásai után tartott teheráni sajtóértekezletén.

A szíriai konfliktusra összpontosító közel-keleti diplomáciai körúton tartózkodó német külügyminiszter pénteken érkezett Teheránba, ahol kétoldalú tárgyalásai mellett szombaton részt vesz a müncheni biztonságpolitikai konferencia (MSC) nagyszabású regionális tanácskozásán az iráni fővárosban.

"Irán soha nem fogja engedni Szaúd-Arábiának aláásni az iszlám köztársaság pozícióit a térségben" - hangsúlyozta az iráni tárcavezető, kiemelve hazája szerepét a közel-keleti biztonsági problémák megoldásában. Hozzátette ugyanakkor, hogy Irán "kész együttműködni minden érdekelt állammal a szíriai válságból való kiút módozatainak keresésében".

Zaríf újólag megerősítette, hogy Irán helyesnek tatja azokat a lépéseket, amelyeket "Oroszország tesz Szíriában az Iszlám Állam terroristacsoport elleni harcban". Felhívta a figyelmet arra is, hogy a katonai hadműveletek a terroristák elleni harcnak csak egyetlen szeletét képezik. Szükség van más intézkedésekkel is fellépni az Iszlám Állammal szemben, meg kell azt fosztani mindennemű pénzügyi támogatástól - idézte a miniszter szavait a Press-TV iráni hírcsatorna.

Frank-Walter Steinmeier az Iran című kormányközeli napilapnak adott nyilatkozatában felszólította az iráni felet arra, hogy aktívan vegyen részt a szíriai béke keresésére irányuló erőfeszítésekben. "Nem titok, hogy a teheráni vezetésnek más álláspontja van Szíriát illetően, mint Németországnak - hangoztatta a német diplomácia irányítója.

Kifejezésre juttatta a német kormány azon álláspontját, hogy a Bassár el-Aszad kormányát támogató Irán használja fel befolyását a szíriai vezetésre annak érdekében, hogy a feleket tárgyalóasztalhoz lehessen ültetni a politikai átmenet folyamatáról. Amikor sikerül a szíriai polgárháborúnak véget vetni, csak akkor lehet sikeresen felvenni a harcot az Iszlám Állam ellen - hangsúlyozta a német külügyminiszter.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×