Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Elhagyhatta a kórházat a szombaton megmentett három kiskorú menekült

Elhagyhatta a braunaui kórházat az a három kiskorú menekült, akit szombaton válságos állapotban találtak az osztrák hatóságok egy furgonban, amelyben 26-an utaztak összezsúfolódva.

A hatóságok pénteken hajnali négy órakor a felső-ausztriai St. Peter am Hart településen ellenőrizték a teherautó, amely szíriai, afgán és bangladesi menekültekkel volt tele. Két ötéves kislány és egy hatéves kisfiú már kába volt a kiszáradás miatt, orvosi segítség híján legfeljebb két-három óráig maradtak volna életben.

A kórház vasárnapi közlése szerint a gyerekek már túl vannak az életveszélyen. A menekültek elmondása szerint az utóbbi húsz napban már nem tudtak rendesen enni és inni, az egészségügyi szakértők tájékoztatása alapján a gyerekek már nem bírták volna sokáig a jármű forró és levegőtlen rakodóterében.

A furgont vezető férfi gázt adott, amikor meglátta a rendőröket, azonban egy rövid üldözés után sikerült megállítani az autót. A román rendszámú teherautót vezető 29 éves román állampolgárt őrizetbe vették.

A menekültek az első kihallgatáson közölték, hogy Németországba akarnak eljutni, nem kívánnak menedékjogot kérni Ausztriában. Csütörtökön hetvenegy - feltehetően szíriai - menekült holttestére bukkantak egy, az osztrák A4-es autópályán hagyott teherautóban. A menekültek halálát valószínűleg fulladás okozta.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×