Izrael Irán általi fenyegetésének sulykolása a médiában elhangzó rendszeres nyilatkozatok és közlemények útján módosítja a palesztin kérdésben Izraelről évtizedek alatt meghonosodott agresszorképet. Különösen a zsidó állam megsemmisítésére irányuló (teheráni) törekvés felidézése ismét áldozatként tüntetheti fel a térség nagyhatalmává vált országot, s ezzel javíthatja megítélését a nemzetközi közvéleményben.

Ha megszületik az iráni atomprogram korlátozására és ellenőrzésére vonatkozó egyezmény, akkor annak ostorozásával, Achilles-sarkának felmutatásával, a Nyugat "gyenge", alkukra törekvő politikájának elítélésével és az 1938-as párhuzamok felemlegetésével továbbra is fenntartható lesz a veszély tudata az izraeliek körében, ha pedig nem sikerül megállapodásra jutni, akkor a hajthatatlan, kompromisszumokra képtelen iráni politika bizonyítja ugyanazt.

Bármi történik is, Benjámin Netanjahu a nemzetközi diplomáciában a második világháború kitörése előtti Winston Churchill brit politikus álláspontját képviseli, aki könyörtelenül bírálta a nagyhatalmak kiegyezését az előbb-utóbb agresszióra kész Adolf Hitler náci diktátorral, és igaza volt.

A továbbiakban akár helyesnek bizonyul Netanjahu történelmi párhuzama és jóslata - és Irán a szankciók feloldása után megerősödve egyre agresszívebb politikát folytat elsősorban a közel-keleti mérsékelt és szunnita államokat, valamint Izraelt veszélyeztetve -, akár az történik, hogy Teherán engedményeket tesz a nyugatosabb világot visszakívánó lakossága belső nyomásának, és felszabaduló gazdasági potenciálját nem az iszlám forradalom terjesztésére, hanem a belső fogyasztás növelésére, az életszínvonal emelésére és népjóléti intézkedésekre fordítja - ami csökkenti az Izraelre leselkedő veszélyeket -, Netanjahu csak jól jöhet ki a Kasszandra-szerepből.

Netanjahu csak nyerhet e játszmában, akár azt hangoztatja, hogy megjósolta, akár azt, hogy megakadályozta a helyzet romlását Izrael és a közel-keleti térség számára. És mindebből politikai tőkét kovácsolva javulnak személyes pozíciói az Izrael számára létfontosságú palesztin kérdésben is, hiszen országa biztonsági érdekeinek folyamatos hangsúlyozásával és a palesztinok jelentette potenciális, illetve a Gázai-övezet esetében valóságos biztonsági veszéllyel megindokolhatja a békefolyamat további elutasítását.