Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.74
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Elutasították Berlusconi fellebbezését

Elutasította az olasz semmítőszék Silvio Berlusconi és fivére fellebbezését az Unipol-ügyben, így a volt kormányfőnek és testvérének meg kell fizetnie a 80 ezer eurós kártérítést, amelyet a több mint tíz évvel ezelőtti lehallgatási botránnyal kapcsolatban szabtak ki rájuk alacsonyabb fokon.

A legfelső bíróság kedden hozta meg döntését, s ezáltal helyben hagyta a másodfokon született ítéletet.

Az Unipol-ügyben 2013-ban Silvio Berlusconit egy év, fivérét, Paolót két év három hónap szabadságvesztésre és kártérítés megfizetésére ítélték. A vád szerint a Berlusconi család birtokában lévő Il Giornale napilap 2005-ben közölte egy ügyészség által lehallgatott telefonbeszélgetés szövegét annak ellenére, hogy az titkos nyomozati információnak számított. Az újság Piero Fassino, a Baloldali Demokraták (DS) párt akkori főtitkára, Torino jelenlegi polgármestere és Giovanni Consorte, az Unipol bank elnöke közötti lehallgatott telefonbeszélgetés szövegét ismertette a Banca Nazionale del Lavoro (Bnl) felvásárlásáról.

A másodfokú bíróság 2014-ben elévülés miatt eltörölte az ítélet szabadságvesztésre vonatkozó részét, a 80 ezer eurós kártérítést viszont helyben hagyta.

A legfelső bíróság nemrég Berlusconi egy másik ügyében, az úgynevezett Ruby-perben szintén megerősítette az alsóbb fokon hozott ítéletet: a volt kormányfő felmentését az elhíresült "bunga-bunga partikkal" kapcsolatban.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×