Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Befejezik a kutatást a Jávai-tengerbe zuhant AirAsia-gép utasai után

Befejezik a kutatást a tavaly decemberben a Jávai-tengerbe zuhant AirAsia-gép utasainak holtteste után - jelentette be kedden az indonéz mentőalakulatok vezetője.

Kedd este befejezik a kutatást, és másnap reggel visszatérnek Jakartába a munkában részt vevő hajók - tette hozzá.

Az AirAsia 8501-es számú járata fedélzetén lévő 162 emberből 106-nak a holttestét találták meg.

Tony Fernandes, az AirAsia vezérigazgatója a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy elégedett a kutatás eredményével, mert az eltűntek "több mint 50 százalékának a megtalálása óriási siker." Hozzátette, a mentés "nem tarthat a végetlenségig." Ennek ellenére több eltűnt hozzátartozója csalódott a kutatás befejezése miatt.

A repülőgép tavaly december 28-án zuhant a Jávai-tengerbe. Az indonéz közlekedési hatóságok úgy gondolják, hogy a repülőgép a megszokottnál gyorsabban emelkedett a magasba, hogy egy vihart kikerülve a felhők fölött folytassa útját, ami áteséshez vezethetett. (Ilyenkor a repülőgép szárnyainál megszűnik a felhajtóerő, ez általában akkor fordul elő, ha a repülőgép túl lassan vagy jelen esetben túl nagy állásszögben repül.)

Miután túl nagy állásszögben emelkedett, valószínűleg lelassult, és egy idő után zuhanni kezdett. Szakértők szerint a baleset idején a kevesebb tapasztalattal rendelkező másodpilóta volt a műszereknél.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Tisza-kormány: kiderült, miről tárgyalt Magyar Péter és Zelenszkij, megvan mikor mutatják be a 2027-es költségvetést

Magyar Péter szerint Magyarország szempontjából sem mindegy a Trump és Putyin közötti dízelalku: ha Washington az orosz dízelexportról állapodott meg, akkor nehezen indokolható, hogy Magyarország ne kapja meg újabb egy évre az orosz kőolajra vonatkozó szankciós mentességet. A pénteken zárult brüsszeli uniós csúcson a legnehezebb pénzügyi kérdésekben nem született áttörés, a 2028-2034-es költségvetés vitája akár decemberre tolódhat. Magyar Péter egy interjúban elmondta, hogy Zelenszkij arra kérte, a négyszemköszt tartott brüsszeli egyeztetésükön, hogy az ukrán kukorica áthaladhasson Magyarországon. A magyar kormányfő szerint ennek nincs akadálya, amennyiben az el is hagyja az országot Nyugat-Európa felé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×