A Európai Középtávú Előrejelző Központ (ECMRF) numerikus modelljét alkalmazva a szakemberek előzetesen arra következtettek, hogy a vihar a legnagyobb csapást New York Cityre foga mérni. Ehelyett a "történelminek" ígért havazás a metropolistól mintegy 80-160 kilométerre keletre, az óceánba zúdult. Az európai számítógépes modell, amely az egyike annak a négy szimulációs rendszernek, amelyet a keleti parti időjárás-előrejelzésben használnak, korábban - például 2012-ben a Sandy hurrikán útvonalának kiszámításakor - jobb teljesítményt nyújtott az amerikainál.

Ez utóbbit, a Globális Előrejelzési Rendszert (GFS) a közelmúltban korszerűsítették. A GFS - helyesen - ezúttal azt jelezte előre, hogy a vihar a tengeren, és nem New Yorkban fog lesújtani.

Az ECMRF modellje viszont nem tévedett a hóvihar általános jellemzőinek előrejelzésében és abban, hogy a hó vastagsága Long Island, Connecticut, Rhode Island, Massachusetts és Maine egyes területein meg fogja közelíteni a 90 centimétert, valamint hogy a szél sebessége eléri és meghaladja az óránkénti 80 kilométert.

A meteorológusok önkritikája és az őket ért bírálatok szerint az előrejelzésekben nem csak egy modellre kellett volna támaszkodni, több forgatókönyvet kellett volna felvázolni, és nem kellett volna megszédülni a potenciális történelmi rekordok bűvöletétől. Szakértők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy az időjárás-előrejelzés sok előre nem kalkulálható tényező által befolyásolt, nem egzakt tudomány, és hogy jobb a közelgő természeti csapásokat túl-, mint alábecsülni.