Infostart.hu
eur:
364.87
usd:
327.05
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Iszonyatos pénzbe került az afganisztáni háború

Megközelíti az ezermilliárd dollárt az az összeg, amelyet az Egyesült Államok a hivatalosan decemberben véget érő afganisztáni hadműveletekre költött, de a következő évtizedekben még több százmilliárd dollárnyi járulékos költség várható - írta saját számításait és szakértői véleményeket idézve a hétfői Financial Times.

A londoni gazdasági napilap szerint az afganisztáni konfliktus költségeinek hozzávetőleg 80 százaléka Barack Obama amerikai elnök hivatali idejére esett, mivel Obama 2009-ben jelentősen kiszélesítette az amerikai katonai műveleteket Afganisztánban. Az amerikai kormány azonban még soha nem részletezte az Egyesült Államok eddigi leghosszabb, 13 éves katonai konfliktusának költségeit.

Ráadásul az iraki háború is 1700 milliárd dollárba került, és e két költség együtt fontos tényezője annak, hogy az amerikai közvélemény, sőt maga az Obama-kormányzat is immár vonakodik a hasonló katonai intervencióktól másutt a világban - áll a Financial Times értékelésében.

Az afganisztáni háborúra a 2001-ben indult hadműveletek kezdete óta közvetlenül 765 milliárd dollárt különített el az amerikai kormány, 125 milliárd dollár a háború finanszírozására felvett hitelek kamataira ment el, emellett 100 milliárd dollárba került az afganisztáni újjáépítés. Csak ez utóbbi kiadás - reálértéken számolva - nagyobb a második világháború utáni nyugat-európai újjáépítésre összeállított Marshall-terv költségeinél - mondta a brit napilapnak John Sopko, az afganisztáni újjáépítés amerikai kormányzati főellenőre.

Sopko szerint ebből az összegből több milliárd dollárt vagy elloptak, vagy olyan programokra pazaroltak, amelyeknek az afganisztáni körülmények közepette "nem sok értelmük volt".

A Financial Times számára a Harvard egyetem szakértői által elvégzett számítások szerint az iraki és az afganisztáni háború veteránjainak eddigi egészségügyi költségei elérik a 134 milliárd dollárt, és a következő évtizedekben a két konfliktus sérültjeinek kezelése, illetve az idősödő veteránok orvosi ellátása várhatóan további 836 milliárd dollárba kerül.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

A múlt héten tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósságának helyzete is egyre nagyobb figyelmet kapott a befektetőktől. Hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgások látszanak, Európában viszont emelkedéssel indul a hét. Az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiac zárva tart, a részvénypiacokon azonban a megszokott rend szerint zajlik majd a kereskedés. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódik az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat úgy tűnik egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvényvisszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×