Infostart.hu
eur:
364.85
usd:
326.53
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Fegyverkeznek a balti országok az orosz fenyegetés miatt

Nagyszabású fegyverkezésbe kezdtek a balti országok az utóbbi hónapokban, a térségben ugyanis sokan attól tartanak, hogy Moszkva az orosz ajkú kisebbség védelmére hivatkozva Ukrajna után Észtországban, Lettországban vagy Litvániában is be fog avatkozni - olvasható az AFP francia hírügynökség friss helyzetértékelésében.

Az teljesen nyilvánvaló, hogy a három volt szovjet tagköztársaság hadserege önmagában nem tudná állni a sarat az orosz katonai gépezettel szemben. Aleksandras Matonis litván szakértő szerint azonban nem is ez a cél, "csak" arra lenne szükség, hogy a támadás első hullámát képesek legyenek visszaverni, és kitartsanak addig, amíg a NATO erői megérkeznek.

"Ha a legborúlátóbb forgatókönyv érvényesül, és támadást indítanak valamelyik balti ország ellen, akkor életbe lép a NATO kollektív védelme, a szövetségesek reakciójához azonban szükség van némi időre. Az agresszió első hullámát a megfelelő védelmi képességek birtokában vissza kell vernie az adott országnak" - mondta az elemző.

A Krím félsziget Oroszország általi bekebelezése és a kelet-ukrajnai orosz beavatkozás óta eltelt hónapokban Észtországban, Lettországban és Litvániában is megnövelték a védelmi költségvetést, valamint jelentős katonai beszerzésekről döntöttek.

"A jelenlegi biztonsági helyzet hosszú időn át fenn fog maradni. Ez nem olyan, mint a rossz idő, ez klímaváltozás. Ezért a reagálásunknak is hosszú távúnak kell lennie" - jelentette ki néhány nappal ezelőtt Taavi Roivas észt kormányfő.

A balti országok 1991-ben, a Szovjetunió szétesésének folyamatában nyerték vissza függetlenségüket. A három állam tizenhárom évvel később, 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz és az Európai Unióhoz.

Az észak-atlanti szervezet nyújtotta biztosítékok a jelenlegi feszült helyzetben különösen fontosak Észtország, Lettország és Litvánia számára, a kollektív védelem elve alapján ugyanis egy tagország elleni támadást az összes szövetséges elleni támadásnak kell tekinteni. "A NATO térségbeli jelenlétét fenn kell tartani és fokozni kell" - közölte ennek kapcsán Roivas az Egyesült Államokban tett látogatásakor, ahol fegyvervásárlási szerződéseket írt alá.

Sven Mikser észt védelmi miniszter kedden írta alá azt a megállapodást, amelynek értelmében országa 138 millió euró értékben 44 darab páncélozott szállító harcjárművet és hat Leopard harckocsit vásárol Hollandiától. Ez az ország történetének legjelentősebb katonai beszerzése.

Tallinn egy hónappal korábban 40 millió euróért vett Stinger légvédelmi rakétákat jövő évi szállítással az Egyesült Államoktól. Andres Sang, az észt védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy ezek mellett önjáró tüzérségi eszközöket is be akarnak szerezni.

A lett kormány augusztusban 123 darab harcjárművet vásárolt Nagy-Britanniától 48 millió euró értékben. Az előző hónapban pedig Norvégiával állapodott meg 800 darab Carl-Gustaf páncéloselhárító rendszer és száz katonai teherautó leszállításáról.

Litvánia a szomszédos Lengyelországtól vásárolt 34 millió euróért Grom légelhárító eszközöket, az Egyesült Államoktól pedig Javelin típusú páncéltörő rakétákat tervez beszerezni 20 millió euróért.
Az alig több mint hatmilliós lakosságú három balti ország hat hónap alatt 300 millió eurót költött katonai felszerelésekre - írták a jelentésben.

Kristina Rudzite-Stejskala lett elemző szerint Észtország a közelmúltbeli beszerzésekkel a NATO azon kevés tagja közé fog tartozni, amelyek a hazai össztermék (GDP) legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra költik. Ettől még jócskán le van maradva Litvánia (0,89 százalék) és Lettország (0,91 százalék), amelyek azonban 2015-ben a GDP 1,1, illetve 1 százalékára akarják növelni a katonai kiadásaikat.

A három balti ország a fegyverkezési program beindítása mellett összesen 1,2 milliárd eurót költött idén védelmi kiadásokra, ez azonban még mindig nevetségesnek hat a 60 milliárdos orosz katonai büdzsé mellett, amely az ország GDP-jének 3,4 százalékát teszi ki.

Az AFP beszámolója szerint az érintett államokban jelentősen megnőtt az Oroszország lehetséges beavatkozása miatti aggodalom a határ menti orosz katonai tevékenység fokozódása miatt. Az utóbbi időben rendszeresnek számítanak az orosz harci repülőgépek légtérsértései. A múlt hét végén is több alkalommal fel kellett emelni a térségben állomásozó NATO-gépeket, hogy célként befogják, azaz egy ideig kísérjék a kikapcsolt transzponderrel repülő orosz gépeket a Baltikum felett.

Litvánia december 8-án magasabb fokú készültségbe helyezte hadseregét, miután a Balti-tenger térségében többek között 22 orosz hadihajót és több vadászgépet észleltek. A flotta egyik hajója öt kilométerre megközelítette a litván partokat.

Címlapról ajánljuk
Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Most épp nem Ukrajna dalát énekli Donald Trump, de a szakértő szerint ez változhat

Gázolaj-megegyezés Oroszországgal, felszólítás elnökválasztásra – ezek olyan üzenetek, amelyeket Kijev nem szívesen hall Washingtonból. Ugyanakkor Donald Trump kommunikációja folyamatosan hullámzott eddig, ami Demkó Attila, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programvezetője szerint akár újra hozhat még hullámhegyet a mostani hullámvölgy után.

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Tisza-kormány: Tiborcz megúszhatja a vagyonosodási vizsgálatot, Magyar Péter hosszan beszélt a Parlamentben

Magyar Péter többek között a költségvetésről beszélt a Parlamentben, de üzent a fideszes képviselőknek, az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal elnökének is. Szakértők szerint a kormány október elején benyújtott, politikai vezetők vagyonosodási vizsgálatáról szóló törvényjavaslata túlságosan szűk körre és időszakra terjed ki, így Tiborcz István is kimaradhat az ellenőrzésből. Az Országgyűlés Igazságügyi és Alkotmányügyi Bizottsága megnevezte a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal három elnökhelyettes-jelöltjét: Ötvös Károlyt, Gellért Károly Árpádot és Terhes Tibor Dávidot. Orbán Anita külügyminiszter Luxembourgban arról beszélt, hogy Ukrajna további uniós integrációjának feltétele a kárpátaljai magyarok jogait biztosító törvény hétfői elfogadása. Az oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a gyerekek digitális jóllétét nem feltétlenül a digitális eszközök teljes tiltása, hanem a biztonságos, életkornak megfelelő használat megtanítása szolgálja. Litauszky Balázs lesz a Gazdasági és Energetikai Minisztérium sajtófőnöke. Újra látogatható a Karmelita.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×