Az orosz külügyminiszter hozzátette, hogy Cso Rjong He különmegbízott megerősítette a kommunista ország szándékát, de Phenjan csak előzetes feltételek nélkül hajlandó a tárgyalásokra.
A megbeszélések 2008-ban maradtak abba, amikor Phenjan felállt a tárgyalóasztaltól.
Szergej Lavrov beszámolt Moszkva azon javaslatáról is, hogy a hatok - ennek az országcsoportnak Oroszországon és Észak-Koreán kívül Dél-Korea, Japán, Kína és az Egyesült Államok is tagja, - újítsák fel egyeztetéseiket a Koreai-félsziget békéjének és biztonságának megteremtéséről.
Lavrov szerint még ellenőrizni kellene azokat az értesüléseket, amelyek szerint Észak-Korea nagy valószínűséggel hat év szünet után újraindítja jongbjoni atomlétesítményét, amely képes nukleáris fűtőanyag újrafeldolgozásával atomfegyverhez alkalmas plutóniumot előállítani.
Az értesülés a Johns Hopkins Egyetem amerikai-koreai intézetének jelentésében olvasható. Az intézet műholdképek elemzése alapján született következtetései szerint a létesítmény területét tíz héttel ezelőtt lezárták, ez pedig azt jelezheti, hogy a reaktor újraindítását készítik elő.
Dél-Korea védelmi minisztere ugyanakkor csütörtökön kétségbe vonta, hogy Észak-Korea hamarosan atomkísérletet hajt végre.
Phenjan csütörtökön azzal fenyegetőzött, hogy megerősíti elrettentő haderejét az Egyesült Államok ellenséges magatartásához igazodva, amely újabb atomkísérletre kényszeríti Észak-Koreát. A fenyegetőzést az ENSZ-közgyűlés emberjogi ügyekben illetékes bizottságának döntésére szánták válaszul. A testület ugyanis elfogadta azt a javaslatot, hogy kérje fel a világszervezet Biztonsági Tanácsát (BT) az észak-koreai emberjogi visszaélésekről szóló beszámolók megvitatására és arra, hogy fontolja meg a felelősöknek a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé állítását.
Cso Rjong He különmegbízottat, a Koreai Munkáspárt titkárát Moszkvában fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnök is, és átvette tőle Kim Dzsong Un üzenetét. Egyes szakértők szerint Cso oroszországi látogatásának egyik célja az észak-koreai vezető moszkvai útjának előkészítése.
Lavrov elmondta: Kim Dzsong Un az orosz államfőnek címzett levelében kifejtette, hogy Phenjan minden területen szeretné fejleszteni kétoldalú kapcsolatait Oroszországgal, így a koreai félszigeten meglévő problémák megoldásában is számít Moszkvára.
Az orosz diplomácia vezetője hozzátette, hogy "új szintre emelik az orosz-észak-koreai gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokat, és egy sor "nagyon jó kilátásokkal kecsegtető beruházást" szeretnének megvalósítani.
Egyes szakértők szerint Észak-Korea viszonya már nem annyira szoros Kínával, ezért vált számára annyira fontossá a politikai és gazdasági kapcsolatok erősítése Oroszországgal.
Irán: azonnali figyelmeztetés az európai állampolgároknak






