Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Huszonöt európai bank bukott meg az EKB terhelési próbáján

Az Európai Központi Bank (EKB) bankterhelési próbáján (stressz-teszt) 25 euróövezeti bank bukott meg a tavaly év végi állapot alapján, főleg olyan országokban, mint Görögország, Ciprus, Szlovénia és Portugália, és közülük tíz pénzintézet még mindig bajban van - ezt közölték a vizsgálat meg nem nevezett ismerői pénteken a Reuters hírügynökséggel.

Ez azt jelenti, hogy az érintett bankok szavatoló tőkéje nem érte el, illetve még mindig nem éri el az előírt mértéket.

A francia és a spanyol bankok várakozáson felül teljesítettek.

Az EKB vasárnap közli hivatalosan a vizsgálat eredményét, vagyis azt, hogy a próba után közvetlen felügyelete alá kerülő több mint 120 euróövezeti rendszerszintű bank, tőkehelyzete alapján, hogyan állna ki nemzetgazdasági és pénzügyi megrázkódtatásokat.

A gyengének talált bankoknak két hetük lesz tőkepótlási tervük benyújtására, amelyet az EKB majd ismét véleményez.

Az EKB-nál nem cáfolták az értesülést. Az EKB egy szóvivője csak annyit mondott, hogy az eredmények majd vasárnap lesznek ismeretesek, és addig minden hír "természetesen igen spekulatív".

A terhelési próba, majd az EKB felügyeleti szerepének megkezdése az egységes bankfelügyeleti rendszer csúcsán az EU-beli bankunió kialakításának utolsó lépése. A bankunió másik két eleme, az egységes bankműködési szabályzat és benne az egységes betétbiztosítási rendszer, továbbá az egységes euróövezeti bankszanálási rendszer már a helyére került az Európai Parlament és az Európai Tanács tavalyi és idei korábbi közös döntései alapján.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, zajlik a munka Pakson

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, zajlik a munka Pakson

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×