Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Nyugat-Afrikában legalább 3 ezer gyermek lett árva az Ebola-járvány miatt

Az ebolajárvánnyal leginkább sújtott nyugat-afrikai országokban, azaz Sierra Leonéban, Libériában és Guineában már több mint háromezer gyermek lett árva a terjedő fertőzés miatt - mondta az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) egy magas rangú illetékese a Hszinhua kínai hírügynökségnek New Yorkban pénteken.

Mickey Chopra, a szervezet egészségügyi felelőse az exkluzív interjúban hozzátette, hogy a mindkét szülőjüket elvesztők valós száma a négyezret is elérheti, mert az elmúlt hetekben rosszabbodott a helyzet a térségben.

A mostani súlyos ebolajárvány februárban Guineában kezdődött, a fertőzés azóta néhány más országra, mindenekelőtt Sierra Leonéra és Libériára is átterjedt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint a vírus eddig 8914 embert fertőzött meg, akik közül 4500-an haltak meg.

Chopra arra is felhívta a figyelmet, hogy az ebolaáldozatok gyermekeit sokszor megbélyegzik, a rokonok is félnek őket magukhoz venni, mert attól tartanak, hogy a kór rájuk is átterjed. A pánik fokozódásával sok családból eltávolították a korábban árvaként már befogadott rokon gyermekeket.

Ehhez a helyzethez a gyermekeket segítő szervezeteknek is alkalmazkodniuk kell - hangsúlyozta. Az UNICEF most azon dolgozik, hogy az árvákat fogadni tudó központokat hozzon létre a térségben.

A tisztviselő az ebolajárvány további következményeként említette, hogy a térség kórházaiban jelentősen korlátozódtak a más súlyos betegségek (köztük a malária és a tbc) gyógyítására fordítható egészségügyi források és eszközök. Emiatt valószínűleg gyermekek ezrei halnak meg ezekben az országokban.

Chopra megemlítette azt is, hogy az UNICEF 200 millió dolláros támogatást kért az ENSZ forrásaiból arra a küzdelemre, amelyet az ebolajárványban megbetegedett vagy árván maradt gyermekek érdekében folytat.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×