Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
313.34
bux:
150335.62
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Több mint kétmillióan a "sátán megkövezésén"

Több mint kétmillióan vettek részt a mekkai zarándoklat, a háddzs keretében a sátán megkövezésének szombaton kezdődött szertartásán a Mekka melletti Mína-völgyben az íd al-adha áldozati ünnep első napján.

A fehér öltözetet viselő hívők a szaúdi hatóságok által meghatározott szigorú rendben közelítik meg a sátánt jelképező kőoszlopokat. A hagyomány szerint az első napon mindenkinek hét kavicsot kell dobnia a legnagyobb, harminc méter magas oszlopra, majd másnap és harmadnap 21 kavicsot a nagy, a középső és a kis oszlopra.

Ez a rítus a háddzs befejező része Mekkában. A hívek már péntek este a Mekka melletti el-Muzdalifában felhalmozták a kavicsokat. Aznap megmászták az Arafát-hegyet - ez volt a háddzs csúcspontja - ahol imádkozással töltötték a napot.

A zarándoklat egyik legveszélyesebb pillanata éppen a mínai sátánkövezés, amelynek során az elmúlt években többször is százak taposták egymást halálra.

A sátán megkövezése egybeesik az áldozati ünnep kezdetével. A zarándokok jelképesen állatokat, elsősorban birkákat áldoznak fel Ábrahám (a Koránban Ibráhim) emlékére, akinek isteni parancsra meg kellett volna ölnie egyetlen fiát. A muzulmán hagyományok szerint ez a rítus azt jelképezi, hogy Ábrahám ellenállt a sátánnak, aki háromszor is megjelent neki, hogy lebeszélje az áldozat bemutatásáról. Amikor Ábrahám mégis elhatározta magát az áldozat bemutatására, egy birkát kapott, amelyet fia helyett feláldozott.

Idén hozzávetőleg 2,1 millió zarándok vesz részt a háddzson, közülük 700 ezer a szaúdi, 1,4 millió pedig a külföldi.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×