Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
315
bux:
149529.21
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Megkezdte a brit légierő a harci bevetéseket

Megkezdte szombaton a brit királyi légierő (RAF) a harci bevetéseket az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadista milícia iraki állásai ellen.

A brit védelmi minisztérium szombat délután Londonban bejelentette, hogy az RAF ciprusi támaszpontjáról két Tornado GR4 típusú harci repülőgép szállt fel, lézervezérlésű bombákkal és rakétákkal felszerelve.

A tárca műveleti biztonsági okokra hivatkozva nem szolgált részletekkel a bevetésről, de a közleményben szerepel, hogy az RAF gépei az eddig is végzett felderítő tevékenység mellett már támadó feladatokra is használhatók, "ha megfelelő célpontokat sikerül azonosítani".

A brit parlament előző esti rendkívüli ülésén adta nagy többséggel hozzájárulását Nagy-Britannia bekapcsolódásához az Iszlám Állam ellen amerikai vezetéssel már folyó légi hadműveletekbe.

Az RAF hat Tornado repülőgépből álló kontingenst vezényelt Ciprusra.

A londoni alsóház, amely a parlamenti pártok ilyenkor esedékes éves kongresszusai miatt jelenleg szünetét tölti, a kormány kérésére tartott rendkívüli ülést pénteken, hogy megvitassa a brit légierő bekapcsolódását az Iszlám Állam elleni támadásokba.

Az alsóház péntek esti szavazásán 524 képviselő voksolt a brit részvétel mellett; 43-an elvetették a konzervatív-liberális kormánykoalíció indítványát. A kormányzati beterjesztést hivatalosan az ellenzéki Munkáspárt is támogatta, bár kéttucatnyi Labour-képviselő az indítvány ellen szavazott.

Nagy-Britannia nem egészen negyedszázadon belül - az 1991-es, illetve a 2003-as iraki invázió után - most harmadszor kapcsolódik be iraki hadműveletekbe nemzetközi koalíció tagjaként.

A koalícióban aktív szerepet vállalt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mellett Franciaország, Dánia, Belgium, Ausztrália, illetve az arab országok közül Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Jordánia és Katar.

A brit légierő hadműveleti felhatalmazása ugyanakkor nem terjed ki az Iszlám Állam szíriai állásai elleni támadásokra; a brit kormány álláspontja szerint ha ez szükségessé válik, arról külön parlamenti szavazáson kell dönteni.

Michael Fallon brit védelmi miniszter a BBC-nek nyilatkozva nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a hadműveletek akár három évig is elhúzódnak.

David Cameron brit miniszterelnök a The Sun - a legnagyobb példányszámú brit tömeglap - szombati kiadásának ugyanakkor kijelentette: remélhetőleg ennél hamarabb sikerül eredményeket felmutatni.

Cameron előző nap, a brit bekapcsolódásról szóló kormányzati indítványt ismertető alsóházi felszólalásában mindazonáltal maga is arra hívta fel a képviselők figyelmét, hogy a hadműveletek "nem is hónapokig, hanem évekig tartanak" majd, és Nagy-Britanniának fel kell készülnie egy ilyen hosszú távú kötelezettségvállalásra.

A Financial Times szombati szerkesztőségi írásában ugyanakkor élesen bírálta a brit részvétel korlátozott mivoltát. A londoni gazdasági-politikai napilap hangsúlyozza, hogy még Dánia is nagyobb kontingenssel - hét F-16-os harci repülőgéppel - vesz részt az Iszlám Állam elleni műveletekben.

A lap szerint emellett az is megköti a hadműveleti parancsnokok kezét, hogy a brit támadások nem terjednek ki Szíriára. London azt az üzenetet küldi szövetségeseinek, hogy csak óvatosan hajlandó bevetni erőit, ám ez "így nem mehet tovább", ha Nagy-Britannia globális szerepvállalásra törekszik - áll a Financial Times értékelésében.

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Szép csendben egy merész húzással vágja át a Tisza-kormány a költségvetési feladványt

Szép csendben egy merész húzással vágja át a Tisza-kormány a költségvetési feladványt

Az új kormány az idei költségvetés átdolgozásához személyre szabott kiskapuval oldotta meg az alkotmányos adósságszabály jelentette akadályt: a Stabilitási törvény módosításával kibővítették a kivételes helyzetek körét, így már nem csak recesszió esetén, hanem hároméves gazdasági stagnálás mellett is elfogadható az államadósság emelkedésével járó büdzsé. A módosítás pontosan a jelenlegi helyzetre illeszkedik, mivel a 2023–2025-ös időszakban a GDP reálértéke összességében alig nőtt. A lépés gazdaságilag indokoltnak tűnik az örökölt költségvetési helyzet miatt, ám a változtatás transzparenciájának hiánya szembemegy az új kabinet átláthatósági ígéreteivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×