eur:
396.36
usd:
370.72
bux:
70378.92
2024. június 23. vasárnap Zoltán

Merkel: a héten elkészül az IMF ukrán támogatási programja

A héten elkészül a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Ukrajna támogatását célzó programja, pénteken pedig az Európai Bizottság energiaügyi biztosának részvételével orosz-ukrán tárgyalások lesznek a földgázellátásról - mondta a német kancellár szerdán Berlinben.

Angela Merkel Abe Sindzo japán kormányfővel folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón elmondta: a német kormány az ukrán válság kezelésében Ukrajna támogatása mellett törekszik a tárgyalásra az orosz vezetéssel is, "állandó kapcsolatban van" Moszkvával, politikájának harmadik eleme pedig a további szankciók lehetőségének fenntartása.

A német kancellár hangsúlyozta, hogy az esetleges újabb büntetőintézkedésekről egyetértésre juthat a hét vezető ipari hatalmat összefogó G7 csoport. A csoporthoz tartozó Japán miniszterelnöke hozzátette: a vezető ipari országok egyként állnak ki Oroszországgal szemben, ha szükség lesz újabb szankciókra, függetlenül attól, hogy Moszkva retorziókkal fenyeget nyugati energetikai cégeket.

Angela Merkel kijelentette: haladéktalanul szabadon kell bocsátani az oroszbarát szeparatisták által Kelet-Ukrajnában foglyul ejtett EBESZ-megfigyelőket, és ezután a válság enyhítését célzó újabb lépéseket kell tenni. Berlin számára rendkívül fontos, hogy szabad és tisztességes legyen a május 25-i elnökválasztás.

Az ukrán választóknak, és "nem másoknak" kell dönteniük az ország sorsáról - hangsúlyozta a kancellár, hozzátéve, hogy a "decentralizáció elemeit" tartalmazó új alkotmány ügye is kiemelt jelentőségű. Elmondta: szerdán megbeszélést folytatott Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnökkel az alkotmányozási folyamatról, amely jól halad előre és a jövő héten már igen "kiforrott" állapotba kerül a dokumentum.

A Merkel által jelzett orosz-ukrán tárgyalással kapcsolatban a Handelsblatt című német üzleti lap szerdán azt írta, hogy pénteken Varsóban tartanak megbeszélést a földgázszállításról Günther Oettinger uniós biztos kezdeményezésére Jurij Prodan ukrán gazdasági miniszter, Alekszandr Novak orosz energetikai miniszter és a Gazprom orosz állami energetikai cég elnöke, Alekszej Miller részvételével.

A lap meg nem nevezett magas rangú német kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva azt írta: az IMF összesen 18 milliárd dollárt helyezett kilátásba Ukrajna számára, és a támogatásnak az is a célja, hogy Kijev rendezni tudja az orosz földgázszállítások kifizetetlen számláit, és Vlagyimir Putyin orosz elnök ne hivatkozhasson arra, hogy az ukránok tartozásai miatt intézkednie kell a földgázellátás ügyében.

Az IMF-támogatásról Angela Merkel személyesen tárgyal majd a héten Washingtonban Christine Lagarde-dal, a nemzetközi pénzügyi szervezet vezérigazgatójával és Barack Obama amerikai elnökkel - írta a Handelsblatt.

Címlapról ajánljuk
Nyaraljunk úgy, mintha otthon maradtunk volna

Nyaraljunk úgy, mintha otthon maradtunk volna

Nyaraláskor nemcsak az elvitt, hanem az otthon hagyott értékeinkre is fontos vigyázni – hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.24. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanár
A háború eleje óta nem látott lépésre kényszerült Oroszország,  csúnyán kicselezhette Washington Kijevet – Háborús híreink szombaton

A háború eleje óta nem látott lépésre kényszerült Oroszország, csúnyán kicselezhette Washington Kijevet – Háborús híreink szombaton

Pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök elmondta, hogy Oroszország készen áll az eurázsiai biztonság kiépítéséről szóló elképzelések széles körű, globális megvitatására, mások mellett NATO-tagállamokkal is. Eközben az Európai Unió országai megállapodtak az Oroszországgal szembeni 14. szankciócsomagról, a hírek szerint pedig több szövetségesnél is kicsaphatja a biztosítékot, hogy Ukrajna alkalmazhatja az amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszereket, hiszen mostantól nemcsak az orosz rakétatámadások ellen, hanem az országot célba vevő ellenséges repülőgépek megsemmisítésére is használhatják. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×