Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
319.73
bux:
151905.04
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Jogerősen nem kívánatos személlyé nyilvánították Romániában az Új Magyar Gárda egyik tagját

Jogerősen nem kívánatos személlyé nyilvánította öt évre a román legfelső bíróság Mikola Bélát, az Új Magyar Gárda tagját - közölte kedden a román Mediafax hírügynökség.

A legfelső bíróság kedden azt követően határozott erről, hogy Mikola Béla fellebbezett az első fokú ítélet ellen. A bukaresti ítélőtábla március 20-án ítélte öt évre nem kívánatos személlyé az Új Magyar Gárda tagját. Kommandósok még aznap kitoloncolták Romániából a magyar állampolgárt, akit a marosvásárhelyi lakásából kísértek a román-magyar határig.

A román belföldi titkosszolgálat (SRI) szóvivője korábban úgy nyilatkozott a Mediafaxnak, hogy a SRI "bizonyossággal megállapította", a magyar állampolgár a román nemzetbiztonságot veszélyeztető tevékenységet folytatott Romániában.

A Mikola Béla elleni eljárással egy időben három másik magyar állampolgárt is kitiltottak Romániából, köztük a Jobbik két képviselőjét. Õket azzal gyanúsítják, hogy olyan szélsőségesen nacionalista tevékenységet folytató szervezetek tagjai, amelyek Románia nemzetbiztonságát és közrendjét veszélyeztetik.

A román belügyminisztérium a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés után intézkedett a négy magyar állampolgár ellen.

Címlapról ajánljuk

Szoboszlai Dominik: ha tehetném, minden nap válogatott focista lennék

„Nagyot mondtam, de nem fogom alábecsülni magamat, és bízom a társaimban” – jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy szerinte a 12 pont megszerzése sem lehetetlen a magyar, ukrán, északír, grúz csoport első négy összecsapásán most, rövid idő leforgása alatt. Mindent kiad magából, a felelősséget pedig vállalja csapatkapitányként, bátorítva azokat, akik most a hiányzó sérültek miatt lehetőséget kapnak Marco Rossitól.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek. A különbségek ráadásul nem csak a vállalkozói pálya későbbi szakaszában jelennek meg, már fiatal korban is eltérés mutatkozik abban, hogy a lányok és a fiúk mennyire látják maguk előtt reális lehetőségként a vállalkozói életpályát. Éppen ezért különösen fontos, hogy a következő generáció lányai minél korábban találkozzanak inspiráló példaképekkel, valódi tapasztalatokkal és támogató közeggel - ezt a célt tűzte ki maga elé a FOUND(H)ER kezdeményezés, amely egy nemzetközi élményen és személyes mentoráción keresztül hozná közelebb a vállalkozói világot a 18–25 éves fiatal nőkhöz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×