Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Izraelben megemlékeztek Magyarország német megszállásának hetvenedik évfordulójáról

Jeruzsálemben és Tel-Avivban is megemlékeztek Magyarország német megszállásának hetvenedik évfordulójáról szerdán.

Délelőtt több száz Izraelben élő magyar túlélő meglátogatta a jeruzsálemi Jad Vasem intézetet, ahol csoportokban megtekintettek több emlékhelyet. A Raoul Wallenberg tiszteletére ültetett fánál Eliezer és Jichák Greenwald az MTI-nek elmesélte, hogy maguk is a svéd embermentőnek köszönhetik életüket.

Édesapjuk munkaszolgálatban volt, édesanyjukat pedig elvitték egy halálmenettel, és a két kisgyerek magára maradt Aradi utcai lakásukban. Wallenberg tudomására jutott helyzetük, értük küldött és elhelyezte őket egy védett gyerekházban, ahol mindketten túlélték a második világháborút.

A Jad Vasemben elsőként felépített Emlékezés Sátrában, az örök láng mellett imát mondtak az áldozatok emlékére, majd a hetven évvel ezelőtti történésekről beszélt Nagy Andor, Magyarország tel-avivi nagykövete, Meir Gál, az izraeli magyarokat tömörítő szervezet vezetője, Miron Eszter, a jeruzsálemi magyarok vezetője és Roni Lusztig, a magyarajkú zsidóság cfáti múzeumának igazgatója.

Nagy Andor beszédében hangsúlyozta, hogy a kormány a nemzeti tanterv részévé tette a holokauszt oktatását. Közölte: a jövő érdekében szükséges a történetekkel való fájdalmas szembenézés.

Miron Eszter szülőfaluja, Jánosháza példáján mutatta be a hetven évvel ezelőtti borzalmakat: a mintegy hatszáz helyi zsidóból 516-an vesztették életüket a vészkorszakban.

A magyar származású Naama Sík történész az Auschwitz albumban lefényképezett egyik magyar nő, az 1961-es Eichman-perben is tanúskodó Goldstein Eszter történetével érzékeltette a magyar holokauszt szörnyűségeit.

Délután és este a tel-avivi egyetemen folytatódott a megemlékezés. A tel-avivi tudományos konferencia témája a német megszállás mellett a cionista ellenállási mozgalom háború alatti tevékenysége volt.

A konferenciát Nagy Andor köszöntötte, Dáviv Gur, egykori ellenálló és Avner Salev, a jeruzsálemi Jad Vasem holokausztintézet igazgatója nyitotta meg.

Az első szekcióülésen Avihu Ronen a magyar cionista földalatti mozgalom sajátosságairól szólt, amelyet egész Európa legnagyobb háborús embermentési akciójaként mutatott be.

Robert Rozett, a Jad Vasem könyvtárának igazgatója a munkaszolgálatosokról beszélt, akiknek nyolcvan százaléka nem tért vissza fegyvertelen büntető katonai szolgálatából.

Eli Necer személyes példáján mutatta be a hamis papírokkal való bujkálás történetét.

A konferencia második részében Rafi Vágó a holokauszt hetvenedik évfordulója kapcsán felszínre került magyarországi vitákat ismertette, és sajnálatát fejezte ki a kormány és a Mazsihisz közötti viszály és a holokauszt magyar emlékezetének átpolitizáltsága miatt. A szónok aggodalmát fejezte ki a Horthy rendszer egyes képviselőinek "tisztára mosdatása" miatt.

Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×