Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Felfüggesztették az orosz emberi jogvédő szervezet működését

Az orosz igazságügyi minisztérium felfüggesztette az Emberi Jogokért nevű, egyik legfontosabb orosz jogvédő csoport működését - közölte a nem kormányzati szervezet (NGO) vezetője csütörtökön.

Lev Ponomarjov elmondta, 6 hónapot kaptak arra, hogy az alapító okiratukban az igazságügyi tárca által kifogásolt rendelkezéseket kiigazítsák. "Ez még nem katasztrófa" - mondta a legidősebb orosz jogvédő, de hozzátette, hogy ehhez kongresszust kellene összehívni, viszont arra nincs pénzük.

Az emberi jogvédő csoport működésének szüneteltetése alatt nem szervezhet tüntetéseket, tömeges megmozdulásokat.

Az Emberi Jogokért nevű nem kormányzati szervezet (NGO) az egyike azoknak az oroszországi nem kormányzati szervezeteknek, amelyek nem voltak hajlandóak alávetni magukat alá a 2012 novemberében elfogadott és tavaly hatályba lépett úgynevezett ügynöktörvénynek. A jogszabály értelében azoknak a szervezeteknek, amelyek külföldi támogatást kapnak és politikai tevékenységet végeznek, külföldi ügynökként kell magukat nyilvántartásba vetetni az igazságügyi tárcánál.

Az orosz főügyészség tavaly tömegesen ellenőrizte az országban működő NGO-kat és többek ellen pénzbüntetés kiszabását kezdeményezte. A Golosz nevű választási jogvédő szervezetet működését fél évre felfüggesztették és egykori vezetőjét, valamint magát a szervezetet is több százezer rubel megfizetésére kötelezték. Számos jogvédő szervezet kénytelen volt lemondani a külföldi alapítványok támogatásáról.

Az Izvesztyija című orosz lap értesülése szerint 2013 nyár végén a hatalmat bíráló nem kormányzati szervezetek (NGO-k) is támogatásban részesültek az úgynevezett államfői keretből, amelyet mintegy kétezer oroszországi NGO-nak ítéltek meg.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Kína fordulatába beleremegett a világ, feje tetejére állt az energetikai beruházások piaca

Kína fordulatába beleremegett a világ, feje tetejére állt az energetikai beruházások piaca

Nagyot esett a globális tisztaenergia-beruházások értéke 2026 első felében. A csökkenés zöme Kína piaci alapú megújuló árazására történő átállásához köthető, ahogy a tisztaenergia-beruházásokon belül az e technológiák gyártásába irányuló beruházások tartósan csökkenő tendenciája is nagyrészt az ázsiai ország változó energiapolitikájának, illetve az általa korábban kiépített napelemgyártó túlkapacitásnak az utóhatása. A globális tisztaenergia-beruházásokat így is vezető Kína mögött Európa jócskán megelőzi az Egyesült Államokat, de ezen belül a gyártókapacitásokat növelő és ipari beruházások területén csak a harmadik volt az Egyesült Államok után az idei második negyedévében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×