Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Benyújtotta lemondását az észt miniszterelnök

Benyújtotta lemondását kedden Andrus Ansip észt miniszterelnök.

A kormányfő február végén jelentette be, hogy kormányával együtt távozik a hatalomból. Utódja várhatóan Ansip saját pártjának, az Észt Reformpártnak az egyik vezetője, Siim Kallas lesz. Kallas jelenleg a közlekedésért felelős biztos az Európai Bizottságban, egyben a testület egyik alelnöke.

Az államfőnek 14 napon belül kell kormányalakítási megbízást adni egy új jelöltnek.

Ansip már 2012-ben bejelentette, hogy a jövőre esedékes parlamenti választások után nem kíván újból kormányfő lenni, további szándékait azonban nem árulta el. Az észt médiában széles körben arról spekulálnak, hogy az 57 éves politikus az ország EU-biztosi helyére pályázik az európai parlamenti választások után felálló új testületben.

Andrus Ansip 2005 óta, három kormányzati cikluson keresztül volt miniszterelnök. Elemzők szerint irányítása idején a balti ország az észak-európai államok által követett szigorú megszorítási politika egyik modellje volt.

Ansip jobbközép kormánya még a 2011-es választásokon is hatalmon tudott maradni, miközben az ország gazdasági teljesítménye két évvel korábban 14 százalékot esett a globális pénzügyi válság és az ingatlanbuborék kipukkadása miatt. Az utóbbi időben azonban a felmérések azt mutatják, hogy a választók kezdenek belefáradni a megszorításokba, és a balközép ellenzék kezd egyre népszerűbbé válni.

Címlapról ajánljuk
Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

Sokkoló terror-elhárítási akció egy brit faluban: öt férfit fogtak el egy légibázisnál

A brit terrorellenes rendőrség öt férfit vett őrizetbe egy amerikai használatú brit légitámaszpontnál. A vasárnapi rajtaütés Gloucestershire megyében, Whelford faluban történt, a Királyi Légierő (RAF) Fairford bázisa tőszomszédságában. A vasárnap délután képek jelentek meg öt, félmeztelenre vetkőztetett és a földre fektetett férfiről. A hatóságok három furgont is vizsgálnak, amelyekben a gyanú szerint robbanóanyag lehetett. Mintegy 85 házat kiürítettek, a helyszínt pedig tűzszerészek és fegyveres rendőrök lepték el.

Elengedték a Magyar Péterre tojással támadó férfit, kiderült, hogy kiről van szó

A rendőrség garázdaság és rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt hallgatta meg azt a férfit, aki tojással próbálta megdobni Magyar Péter miniszterelnököt országjárása szolnoki állomásán. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, a férfit szabadon bocsátották.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a Harkiv megyei Hripuni elfoglalását, és azt állítja, hogy szorosabbra vonták az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül. Moszkva szerint az orosz hadsereg éjszaka csapást mért a Vodafone kijevi adatközpontjára, valamint több katonai, logisztikai és infrastrukturális célpontra, az orosz légvédelem pedig 96 ukrán drónt lőtt le. Közben gyorsított eljárásban szerb állampolgárságot kapott Vadim Novinszkij ukrán milliárdos volt parlamenti képviselő, akit Ukrajnában hazaárulás gyanúja miatt köröznek. Az ukrán erők a héten jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben egyes településekről kötelező evakuálást rendeltek el. Diplomáciai téren a háború kezdete óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Volodimir Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok ismét intenzíven dolgozik a béketárgyalások megszervezésén, ugyanakkor elutasította, hogy Moszkvában találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×