Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Ukrán válság - Timosenko nem akar kormányfő lenni

A börtönből szombaton kiszabadult Julija Timosenko nem akar újból miniszterelnök lenni. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy nyilatkozatban.

"Meglepett, hogy engem ajánlottak a miniszterelnöki posztra. Senki sem tárgyalt velem erről. Hálás vagyok az ebben megnyilvánuló tiszteletért, de kérem, hogy ne vegyenek számításba a posztra" - írta.

A brit hírügynökség a nyilatkozatot úgy értékeli, hogy Timosenkót az államfői tisztség érdekli inkább. Az elnökválasztást május 25-re írta ki a parlament.

Berlinben bejelentették, hogy Angela Merkel német kancellár telefonon beszélt vasárnap Timosenkóval, és arra kérte, hogy Ukrajna egységének megőrzésén dolgozzon. A két politikus rövidesen személyesen is találkozik egymással - ezt már Timosenko pártja közölte.

"Merkel üdvözölte Timosenko kiszabadulását és hangsúlyozta, hogy visszatérése a politikába fontos tényező lesz az ukrajnai helyzet stabilizálásában, az egység megőrzésében és az európai reformok útjára való visszatérésben" - közölte a Haza pártja.

A párt szóvivője azt is bejelentette, hogy Timosenko vasárnap nyugati hatalmak nagyköveteivel szeretne találkozni, de azt nem mondta meg, hogy mely országok diplomatáiról van szó.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×