eur:
389.38
usd:
362.02
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Vitalij Klicsko a következő ukrán elnök akar lenni

Jelöltként indul a következő ukrán elnökválasztáson Vitalij Klicsko. Ezt maga a világbajnok nehézsúlyú ökölvívó, az ellenzéki UDAR (Ütés) párt vezetője jelentette be csütörtökön.

"Jelölt leszek az elnökválasztáson" - mondta a politikus a parlament esti ülésén, miután a kormányzó Régiók Pártja és szövetségesei által uralt törvényhozás elfogadta az adótörvény módosítását.

A megváltoztatott jogszabály kiköti, hogy nem tekinthető Ukrajna lakosának az, akinek egy másik államban van állandó lakhelye, mivel külföldön fizet adót.

Megfigyelők szerint a jogszabály-módosítás valójában azt célozza, hogy a németországi tartózkodási engedéllyel rendelkező Klicskót megakadályozzák abban, hogy jelöltesse magát a 2015 márciusában esedékes elnökválasztáson.

"Engem ilyen módszerekkel nem tudnak megállítani, vagy megfélemlíteni" - figyelmeztette a törvénymódosítást elfogadó képviselőket Klicsko.

"Ukrajna állampolgára vagyok attól a pillanattól fogva, hogy Ukrajna függetlenné vált, és az is maradok" - jelentette ki a többszörös világbajnok 42 éves bokszoló.

A Nyugat-barát ellenzéki politikus bejelentésével immár meg is van a 2010 óta hivatalban lévő Viktor Janukovics első potenciális kihívója.

A 2012. október 28-i parlamenti választásokon, amelyet a hatalmon lévő Régiók Pártja nyert meg, az UDAR harmadikként végzett.

Címlapról ajánljuk
PSG–Borussia Dortmund 0-1

BL élőben
PSG–Borussia Dortmund 0-1

A Paris Saint-Germain hátrányból próbálja meg kiejteni a Borussia Dortmundot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Pályaválasztóként 2015 októbere óta a PSG csak a Bayern ellen maradt a BL-ben gól nélkül.

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×