A 12 éves Saif mindkét szülőjét elvesztette egy bombamerénylet során, ahol maga is megsérült. Most egy magánerőből fenntartott bagdadi árvaházban él, ahol leckeírás után számítógépes játékot játszhat. A 10 és 11 éves testvérpár, Mustafa és Mortada ugyanebben az árvaházban lakik, ahol a gondozók a mindennapokban szükséges dolgokra tanítják őket, így például szakadt ruhát varrni és hajat vágni. Az árvaházat adományokból tartják fenn, és 32 fiú lakja. Bagdad másik végén egy állami árvaház lakója a 17 éves Mustafa, aki fél attól, hogy ha elhagyja a szegényes menedéket, nem látván más esélyt a boldogulásra, a bűnözés útjára lép. Mustafa közel 52 fiúval osztozik az otthonon, amelynek játszótere használhatatlanul leromlott, ahol az ajtók töröttek, az egyik mosdóban nincs világítás, a másikban pedig mosdókagyló, és ahol az állami támogatás a legminimálisabb kiadásokra sem elég.

A BBC News iraki árvákról szóló riportja szerint senki sem tudja biztosan, hányan lehetnek azok a gyerekek, akik egy vagy mindkét szülőjüket elveszítették az országot sújtó háborúskodásban. A becslések szerint legkevesebb 800 ezer és 1 millió közé tehető az árvák száma.

Az egyéni tragédiákon túl ez egy megoldatlan társadalmi krízist jelent az országnak, hiszen egy generációnyi gyermek nő föl szülők nélkül, s az országnak nincs kapacitása arra, hogy róluk megfelelően gondoskodjon. Az ország 30 millió lakosára 200 szociális munkás és pszichológus jut, ráadásul nincsen gyerekjogi törvény, sem olyan jóléti szabályozás, amely védelmet jelenthetne a legvédtelenebbeknek.

Mint Mustafa is, a gyermekeket gondozó árvaházi nevelők is attól tartanak, jövőkép nélkül a fiatalok rossz útra térnek. Gyermekkori tragédiáik, háborús tapasztalataik miatt fogékonyak lehetnek a szélsőséges ideológiákra, és így könnyű célpontot jelentenek a terroristák számára a beszervezéshez.