Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Már Tel-Avivot is rakétapajzs védi

Az izraeli hadsereg működésbe állította szombaton a Vaskupola (Iron Dome) nevű rakétavédelmi rendszer újabb, immár ötödik ütegét, amely Tel-Avivot és körzetét védi meg az ellenséges palesztin rakétáktól - jelentette be az izraeli hadsereg.

A tervek szerint az év végén adták volna át az ötödik üteget, de a helyzet kiéleződése miatt felgyorsították az üzembe helyezési munkálatokat.

A Gázai övezetet ellenőrző Hamász palesztin radikális mozgalom katonai szárnya, az Ezzedín al-Kasszám Brigádok harcosai csütörtök óta háromszor is rakétákat lőttek ki Tel-Avivra, s pénteken már Jeruzsálem egy lakatlan, külső részében is becsapódott egy rakéta.

A Vaskupola első ütegét tavaly áprilisban helyezték üzembe, s az izraeli hadsereg több mint tíz üteg felállítását szeretné, amelyek révén le tudná fedni Izrael déli és északi részét is az ellenséges rakétákkal szemben. A rakétavédelmi rendszer a héten az ellenséges célpontok több mint 90 százalékát semmisítette meg még azok becsapódása előtt.

Eközben Ehud Barak izraeli védelmi miniszter tájékoztatta amerikai kollégáját, Leon Panettát a gázai övezeti katonai műveletekről. A miniszterek a szombaton folytatott telefonbeszélgetésben elemezték azt is, hogy a térségben milyen következményekkel járhat az izraeli katonai támadás. Barak jelezte, hogy Izrael eltökélt céljainak elérésében, köztük az Izrael elleni rakétatámadások infrastruktúrájának megsemmisítésében és a polgári lakosság megvédésében.

Michael Oren, Izrael washingtoni nagykövete a New York Daily News című lapnak pénteken adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy megkapták Washington jóváhagyását egy esetleges invázióra. "Az Egyesült Államok teljes mértékben támogat bennünket abban, hogy megtegyünk minden szükséges intézkedést honfitársaink megvédésére a Hamász terrorjától" - mondta a nagykövet, hozzátéve, hogy határozott és teljes körű támogatást kaptak a Fehér Háztól és a kongresszustól.

Előzőleg az amerikai kongresszus mindkét háza elsöprő többséggel szavazta meg azt a javaslatot, amelyben támogatják Izrael "elidegeníthetetlen jogát az önvédelemből való cselekvéshez".

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×