Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Mégsem lesz népszavazás Görögországban

A görög kormányfő visszavonta az adósságcsomagról kiírandó népszavazás tervét - közölte csütörtökön délután két, a kormányfőhöz közel álló tisztségviselő. Az ellenzék vezére viszont később lemondásra szólította fel a miniszterelnököt, majd a parlamenti vita hevében frakciója élén kivonult az ülésteremből.

Jeórjiosz Papandreu azután állt el a referendum kiírásától, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Nea Demokratia elnöke közölte vele: támogatja az újabb eurós mentőcsomag fejében a parlament elé terjesztendő takarékossági csomagtervet. A források szerint a miniszterelnök a kormány csütörtök délutáni rendkívüli ülésén jelentette be, hogy nem ír ki népszavazást. Egyúttal azt is közölte, hogy nem mond le hivataláról.

Az athéni események felgyorsulását az váltotta ki, hogy szerdán Papandreu Franciaországban találkozott a francia elnökkel és a német kancellárral. Utóbbiak értésére adták, hogy országa mindaddig egy centet sem kap a következő segélycsomagból, amíg a parlament meg nem szavazza a pénzügyi mentőöv nyújtásához szükséges takarékossági intézkedéseket.

"Akkor is boldog leszek, ha nem kerül sor a népszavazásra, amely soha nem volt önmagáért való cél. Boldog vagyok, hogy a viták legalább észre térítettek sok embert... Ha az ellenzék hajlandó tárgyalni, hogy támogassa a csomagtervet, akkor nincs szükség népszavazásra" - olvasható a miniszterelnök beszédének kéziratában, amelyet a kabinet ülése után a sajtó rendelkezésére bocsátottak.

Német tv-adók athéni tudósítói szerint Papandreu azért vetette föl a népszavazás gondolatát, hogy tárgyalóasztalhoz csalja az ellenzék fő erejét adó Nea Demokratia pártot. Annak vezetői is tisztában voltak azzal, hogy a lakosság többsége leszavazná a mentőcsomag feltételét képező újabb megszorításokat, ami hosszabb távon maga után vonná Görögország kiválását az euróövezetből. Ez pedig az ellenzéknek sem állna érdekében.

Nagy kérdés, hogy ki áll majd a tervezett átmeneti kormány élén. A ZDF televízió athéni tudósítója szerint a Papandreu-korszak a mai nappal véget ért; a dinasztia legifjabb sarja számára már csak a méltó távozás lehet a játszma tétje. Az új kormány élére vagy egy elismert technokrata, vagy pedig egy köztiszteletnek örvendő idősebb politikus kerülhet. Utóbbiak közül Kosztasz Szimitisz korábbi miniszterelnök nevét említette a német tudósító: ő a jelenlegi kormánypárthoz tartozik.

Szamaraszék kivonultak


Az ellenzék vezére csütörtökön lemondásra szólította fel a miniszterelnököt, majd a parlamenti vita hevében frakciója élén kivonult az ülésteremből.

"Azt üzenem Papandreu úrnak, hogy mondjon le, és tegyen lépéseket egy átmeneti ideiglenes kormány megalakítása érdekében..., hogy lehetővé váljanak az előre hozott választások" - jelentette ki a törvényhozás csütörtök esti vitájában Antonisz Szamarasz, a Nea Demokratia (ND) vezére.

Felszólalásában az ellenzéki politikus zsarolással vádolta a kormányfőt, és azt vetette a szemére, hogy "ragaszkodik a miniszterelnöki székhez". Úgy vélte, elkerülhetetlen, hogy hat héten belül az urnákhoz szólítsák a választókat.

Mielőtt a konzervatív frakció élén kivonult volna az ülésteremből, Szamarasz nem árulta el, hogy az ND megszavazza-e majd az újabb megszorító csomagtervet, amely feltétele a válságban lévő Görögország további eurómilliárdokkal történő megsegítésének. Csupán annyit mondott, hogy a legújabb intézkedési csomagot ő kezdettől fogva elkerülhetetlennek nevezte.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Bedőltek a béketárgyalások, új fejezet nyílt a magyar-ukrán kapcsolatokban – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Az orosz vezérkar pénteken bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei erődvárost, Dobropillját, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig egy, a közös határ mentén létrehozandó biztonsági zónáról beszélt, amelyről a Kijevvel folytatott esetleges béketárgyalásokon sem alkudozna. Moszkva közölte: egyelőre nincs napirenden a tárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Brüsszelben lezajlott Volodimir Zelenszkij és Magyar Péter első kétoldalú találkozója, Kijev új fejezetet emleget az ukrán-magyar kapcsolatokban. Az uniós csúcson a vezetők újabb szankciós csomagot és a 2027-es ukrán finanszírozás rendezését ígérték, Franciaország gyorsítja a fegyverszállításokat, Belgium tíz F-16-ost ad át még idén. Zelenszkij ugyanakkor elismerte: Ukrajna kifogyóban van a Patriot elfogórakétákból. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×