Infostart.hu
eur:
363.46
usd:
318.54
bux:
143248.62
2026. július 22. szerda Magdolna

Szerbia az ENSZ-BT összehívását kérte

Elmarad Martonyi János magyar Külügyminiszter találkozója szerb vendéglátójával, miután Vuk Jeremic New Yorkba utazott, az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülésére, amelynek összehívását Szerbia és Oroszország kérte az észak-koszovói helyzet kiéleződése miatt. Az észak-koszovói szerbek a barikádokon töltötték a szerda éjszakát és Kosovska Mitrovica legfontosabb hídját lezárták, tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai kormány - az EU és a NATO misszióinak támogatásával - át akarja venni a Szerbia felé vezető határátelők ellenőrzését.

A csütörtökön Belgrádba érkezett Martonyi Jánosnak az eredeti program szerint déltájban kellett volna kétoldalú megbeszélést folytatnia Jeremiccsel.

A magyar diplomácia vezetőjét a Nyugat-Balkánról szóló belgrádi nemzetközi biztonságpolitikai fórumra várják, amelyet Boris Tadic szerb elnök nyitott meg délelőtt.

Magyar diplomáciai források közölték az MTI tudósítójával, hogy Martonyit Bozidar Djelic, a szerb kormány alelnöke és integrációs ügyekért felelős minisztere fogadja, s a találkozó után sajtóértekezletet tartanak.

A szerb külügyminisztérium is arról tájékoztatott közleményében, hogy a szerb-magyar külügyminisztériumi találkozót "elhalasztották", mert Jeremic New Yorkba utazik, hogy részt vegyen a koszovói helyzetnek szentelt BT-ülésen. A Tanjug hírügynökség úgy értesült, hogy a nyugati országok kérésére zárt ajtók mögött tartják meg a BT-ülést.

Vuk Jeremic szerda este levelet írt Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak, amelyben felszólította a világszervezetet, hogy tegyen meg minden szükséges intézkedést, megakadályozandó a pristinai hatóságok által beharangozott egyoldalú lépéseket, amelyekre nem adta áldását a főtitkár koszovói különmegbízottja vagy a Biztonsági Tanács. Ellenkező esetben - írta Jeremic - veszélybe kerülhet a belgrádi-pristinai párbeszéd.

Jeremic emlékeztetett arra, hogy a pristinai hatalom több olyan nyilatkozatot tett, amelyek szerint pénteken egyoldalúan vám- és határellenőrzést vezetnek be a koszovói-szerbiai adminisztratív határon. Szerbia értesítést kapott arról, hogy a békefenntartó haderő, a KFOR és az EU koszovói igazságügyi és rendőrségi missziója (EULEX) meg akarja könnyíteni e terv végrehajtását, ami - Jeremic szerint - erősen ellentmond az ENSZ BT 1244-es koszovói határozata által kijelölt semleges mandátumuknak.

A külügyminiszter szerint rendkívül fontos lenne, hogy a KFOR és az EULEX hatáskörének megfelelően tevékenykedne.

Feszült a helyzet

Az észak-koszovói szerbek a barikádokon töltötték a szerda éjszakát és Kosovska Mitrovica legfontosabb hídját lezárták, tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai kormány - az EU és a NATO misszióinak támogatásával - át akarja venni a Szerbia felé vezető határátelők ellenőrzését.

Miután Koszovó lépését Belgrád is hevesen ellenzi, Szerbia és Oroszország szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli összehívását kérte, az észak-koszovói helyzet kiéleződésére hivatkozva, s a csütörtöki BT-ülésre New Yorkba utazott Vuk Jeremic szerb külügyminiszter.

Csütörtök éjfélkor jár le a határidő, amikortól a Jarinje és Brnjak átkelők ellenőrzését a koszovói vámosok készülnek átvenni az EU koszovói igazságügyi és rendőrségi missziója (EULEX) és a nemzetközi békefenntartók (KFOR) közreműködésével.

Hogy megakadályozzák ennek végrehajtását, a tiltakozó szerbek eltorlaszolták a Leposavicból Jarinje felé vezető utat is.

Az EULEX csütörtök virradóra kiadott közleménye hangsúlyozza, hogy a két átkelő ellenőrzését "vegyes összetételű" erők fogják végezni, és megbízatásuk értelmében az operatív munka az EULEX egységeire hárul majd.

Csütörtök délelőtt Pristinába érkezik Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár, akit - értesülések szerint - déltájban fogad Hashim Thaci koszovói miniszterelnök.

Kosovska Mitrovicában és Zvecanban az éjszaka óta szünetel az üzemanyag- és gázszolgáltatás.

A kiéleződött észak-koszovói helyzet miatt szerdán számos szerb és külföldi újságíró és forgatócsoport érkezett Kosovska Mitrovicába.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, békés eszközökkel” – cikkünk frissül
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, békés eszközökkel” – cikkünk frissül

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor. Cikkünk frissül!

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×