Amadeo Modigliani olasz festőművész 1918-ban készült férfiportréját tavaly december 30-án, Hadzic egyik közeli barátjának, egy bizonyos Zoran Mandicnak az újvidéki lakásán találták meg a nyomozók.
A hatóságok azt gyanították, hogy Hadzic feltehetően az 1991-1995-ös horvátországi háború során kaparintotta meg a több millió eurót érő vásznat, s vélhetően megpróbálta eladatni, hogy a bevételből fedezze bujkálása költségeit.
"Arra utaló jel volt, hogy Hadzic pénzszűkében van. Követtük ezt a nyomot" - magyarázta Vukcevic.
Zoran Mandic lakásában félszáz más festményt is találtak a hatóságok.
Goran Hadzicot szerdán fogták el a vajdasági Fruska Gora hegységben, amikor találkozni akart egy férfival, aki pénzt vitt neki.
Vukcevic elmondta az is, hogy Hadzic a jelek szerint az ország elhagyására készült, és a helyi sajtóban megjelent információkból úgy tudta, hogy küszöbön áll az elfogása. A szerb sajtó hétfőn a letartóztatásáról is hírt adott, amit a hatóságok cáfoltak.
Ez figyelmeztetés volt Hadzic számára, hogy fogja menekülőre a dolgot. A volt horvátországi szerb vezető a tervezettnél egy nappal később találkozott kapcsolattartójával, aki pénzt vitt neki - mesélte a részleteket Vukcevic, aki szerint Hadzic külseje mára a korábbihoz képest nehezen felismerhetővé vált; elfogásakor (korábbi szakálla helyett) bajuszt és háromnapos borostát viselt.
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások