Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A berlini melegfelvonuláson 700 ezren vettek részt

A szervezők szerint kereken 700 ezren vettek részt szombaton Berlinben a melegek hagyományos Christopher Street Day parádéján. A homoszexuálisok és a leszbikusok jogaiért kiálló, a velük szemben nagyobb toleranciát követelő rendezvény - a tavalyinál mintegy 100 ezerrel több résztvevővel - minden incidens nélkül zajlott le.

A felvonulást a New York-i Christopher Streeten 1969-ben tartott első melegparádé emlékére rendezték meg. Az 1969-es New York-i parádé előzményeihez tartozott, hogy a rendőrség a Christopher Streeten rátámadt egy - főleg homoszexuálisok által látogatott - bárra.

Az akkor történtekről a melegek azóta minden évben számos országban - így Németországban is - megemlékeznek, azonos jogokért és társadalmi egyenjogúságért tüntetve a homoszexuálisok és a leszbikusok számára.

A Berlin központjában rendezett felvonulás békésen zajlott le. A rendezvény részeként zenével és tánccal egybekötött színes, karneváli programokra került sor, majd a berlini városháza előtt nagygyűlést rendeztek.

A résztvevők között volt a másságát a német politikusok közül elsőként nyíltan vállaló Klaus Wowereit, Berlin szociáldemokrata polgármestere, továbbá a berlini szenátus több más konzervatív, szociáldemokrata és zöld politikusa. Wowereit egy nyilatkozatban nagyobb nyitottságot, tiszteletet és felelősséget sürgetett a homoszexuális, illetve leszbikus kisebbséggel szemben.

A transzparenseken a felvonulók általánosságban állást foglaltak a nagyobb tolerancia mellett. Az egyik központi jelszó volt a homofóbia elítélése a sport területén. Mindezzel - egy nappal a németországi női labdarúgó világbajnokság kezdete előtt - jelezni kívánták, hogy a másságukat nyíltan vállaló sportolóknak még mindig nagyobb diszkriminációval kell szembenézniük, mint az ugyanezt tevő politikusoknak vagy éppen kulturális személyiségeknek.

Németországban a 2001 óta polgármester Wowereit mellett több más olyan magas rangú politikus is van, aki az elmúlt években nyíltan vállalta másságát. Közöttük van Guido Westerwelle külügyminiszter, a konzervatívokkal közösen kormányzó Szabad Demokrata Párt korábbi elnöke is.

A német fővárosban immár 33. alkalommal rendezték meg a melegek felvonulását.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×