Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
316.11
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Hodorkovszkij kérte a szabadlábra helyezését

A strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság kedden elmarasztalta Oroszországot Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz olajcég volt főrészvényese keresetére, aki azt panaszolta be, hogy jogsértő módon vették őrizetbe 2003-ban és túl sokáig tartották vizsgálati fogságban. Ugyancsak kedden a moszkvai Preobrazsenszkaja kerületi bírósághoz megérkezett Hodorkovszkij előzetes, feltételes szabadlábra helyezésére vonatkozó kérelme.

A strasbourgi testület döntésében megállapította: "Hodorkovszkij ügye ugyan gyanút kelthet, hogy a hatóságok valójában politikai okokból üldözték, ennek kinyilvánításához azonban megcáfolhatatlan bizonyítékok szükségesek, amelyeket nem terjesztettek elő". A döntés Moszkvát 10000 euró nem anyagi kártérítésre, valamint 14543 euró perköltség megtérítésére kötelezte.

A gazdasági bűncselekmények miatti vizsgálati fogságban tartást az e vonatkozásban nemrég módosított orosz törvények is csak rendkívüli esetekben teszik lehetővé.

Az előzetes, feltételes szabadlábra helyezés egyetlen írott jogi feltétele, hogy az elítélt letöltse büntetése felét. Ez Hodorkovszkijék esetében immár megtörtént, ugyanis egy újabb, második perben a korábbi ítélettel együtt összesen 13 évre ítélték őket: a második per fellebbviteli tárgyalása múlt héten zajlott le, a 14 éves, elsőfokú ítéletet ekkor 13 évre szállították le, és ezzel jogerőre emelkedett az ítélet.

Hodorkovszkijék már az első ítélet felének letelte után is kérték a feltételes szabadlábra helyezést, ám ezt megtagadták tőlük. A gyakorlatban az orosz bíróságok feltételnek tekintik azt is, hogy az elítélt ismerje be bűnösségét, erre azonban a két elítélt nem hajlandó. Hodorkovszkij kérvényébe bele is írta, hogy bűnösségét nem ismeri el, és tovább harcol az ítélet ellen az európai emberi jogi bíróságnál.

A második oroszországi per nyomán a sajtó elsősorban azt elemezte, hogy az ítélet lényegében lejáratja Dmitrij Medvegyev elnököt. Õ ugyanis a minap első nagy, nyilvános sajtóértekezletén is elmondta, hogy nem lát veszélyt Hodorkovszkijék szabadlábra helyezésében, és korábban számon kérte Vlagyimir Putyin kormányfőn az ártatlanság vélelmét, mivel az nyilvánosan bűnösnek nevezte Hodorkovszkijt az ítélet előtt.

Oroszország egykor leggazdagabb emberét és Lebegyevet több millió tonnányi kőolaj ellopásában és 23,5 milliárd dollár tisztára mosásában találták bűnösnek a második perben, amelyben az első börtönbüntetés letelte előtt fél évvel, decemberben hozták meg az ítéletet.

A Hodorkovszkij-kérelem elbírálására némi várakozással tekint a közvéleménynek az a csekély része, amely nyomon követi az ügyet. Az egyik tévéadón ugyanis dokumentumfilmet mutattak be az őt ért jogsértésekről, ami általános vélekedés szerint Oroszországban nem lehet véletlen, és nem történhetett meg legfelső hozzájárulás nélkül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×